Én megértem!

Nos, nem is tudom , mikor írtam utoljára, de nem ma volt, az bizti.

Azóta úgy alakultak a dolgaim, hogy egyszer csak napközben az irodában a nagy vörös fenevadmarásom a lábamon elkezdett nőni és duzzadni és már nem fért be a lábam a papucsomba, és a fél lábfejem püspöklilán virított. Bár notórius orvoskerülő vagyok, de ezt látván azonnal ott hagytam csapot-papot és felkerestem a legközelebbi dokit, hogy tegyen valamit, mielőtt le kellene vágni tőből. Tett is, kaptam pár bogyót, amiből az antibiotikumnak nem igazán vettem hasznát, a 2 hetes kúrát 1 napra kurtítottam, mert úgy éreztem, hogy arra nincs szükségem,  az antihisztamin, ami valóban segített meg természetesen recept nélkül is kapható, csak a kedvenc indiai patikusom nem volt túl kedves és segítőkész, így mindez nem kis összegbe került, de sebaj, megvan a lábam és elmúlt az összes marásom.
Aztán aztán New York továbbra is szuper, rengeteg minden történik, érdekes és vicces szitukba keveredem, érdekes és vicces embereket ismerek meg, érdekes és vicces helyekre és programokra megyek, és szintén érdekes és vicces bulikba jutok el.:) Ezek vannak, a várost továbbra is imádom.
A munkát is kezdtem eléggé megszeretni, sőt élvezni, de gyorsan abba is hagytam, mert hát vannak dolgok, amiket nem lehet megszokni, soha de soha de soha, még ha nagyon próbálkozik is az ember. Még szerencse, hogy olyan megértő vagyok, így azt is megértem, ha furcsa és szakmainak még erős jóindulattal sem nevezhető feladatot kapok, miközben épp nyakig merülök a munkában 1 hatalmas papírkupac közepette, küszködve a határidőkkel és az idióta bürokratikus magyar! hivatali nyelvezettel. Megértem, hogy másnak a pasziánsz és a családdal való órákig tartó értekezés sokkal de sokkal fontosabb, mint a határidős munkák, így aztán azt is megértem, ha a nem éppen a munkaörömnek megfelelő munkákat is én csinálom még az ezerötszáz teendő mellett, azt is megértem, hogy a hangos családi kupaktanács lehetetlenné teszi a koncentrált és elmélyült munkát, így munkaidő után haza kell menekülnöm, hogy nyugodtan tudjak dolgozni, remélem hajnalig, mert az olyan jóóóóó (pedig most leginkább 1 bárra lenne szükségem),  és azt is megértem, hogy a pasziánsz annyira fontos, leterhelő és teljes koncentrációt igénylő, hogy közben kuszán és érthetetlenül megfogalmazott feladatokat kapok, és csak pár óra értelmetlen pöcsölés után derül ki, hogy jajjjj, "nem úgy gondoltam, nem azt akartam mondani", és akkor majd még másnap csináljam meg, ami azt jelenti, hogy egy újabb adag értékes munkaidőt kell másra szánnom, ahelyett, hogy a legégetőbb dolgokkal foglalkozhatnék. Én megértem! Mert megértő vagyok.


10 nap múlva meg végre itt lesz Zozóóóóóóóóóóóóóóó, ami nagyon jót fog tenni. Zozó is, meg a munka nélkül eltöltött pár nap is.:) Soha jobbkor, mindkettőre most van a legnagyobb szükségem. Időm most még nem nagyon van, vagyis egyáltalán nincs tervezgetni, de remélhetőleg péntek után jut 1 kis oxigén a tüdőmbe, és lesz 1 kis időm programszervezésre is. Wuhhhhuuuuu, alig várom!

Addig meg: http://www.youtube.com/watch?v=OK4fJhbRL1g !!! muhaha