2011. január 28. péntek. 4 hónapja tettem be lábamat a földre, amely milliók számára a határtalan szabadság lehetőségét hordozta magában, s amely maga volt a remény, a korlátlan lehetőségek és a boldogság ígérete.
Ennek örömére ma este kitárgyaltuk Verával , hogy itt mindenki munkamániás, élő robot, és embertelenül sokat dolgozik. Persze biztos boldogok (a felszínen mindenképp), de én nem hiszem el. Szerintem ez itt nem élet, hanem maga a legális rabszolgaság, csak most kapitalizmusnak hívják, és az menő.
A hétköznapjaink főleg a munkáról szólnak, és a hétvége maga a megváltás. Én hálát adok a sorsnak, hogy nem erre a kontinensre születtem, ami maga a korlátlan lehetőségek földje (és amúgy tényleg az), csak legyen időd kiélvezni, és persze az nincs.
http://www.youtube.com/watch?v=1QS7wWzwak4
Vannak dolgok, amiket nem lehet megszokni, és ez azok közé tartozik.
Rájöttem, hogy sürgősen vennem kell egy gumicsizmát, mert anélkül nem lehet megmaradni itt télen. Elég nagy havazások voltak itt a napokban (de most tényleg, nem csak az a newyorki hiszti) aztán esőzés, és most meg olvadozás. Most már legalább nincsen szívdermesztő hideg, de az egész város egy nagy latyaktenger, és mindenki a latyakban dagonyázik. A 21.-ik század modern Ámerikájában nem lehet átkelni a gyalogátkelőknél anélkül, hogy térdig ne süllyedj a sáros dzsuvában.
Amint kilépek az utcára a csizmám 2 percen belül beázik, de akkor még csak a talpacskámnál, aztán elérek az első zebrához, és no csensz, lábszárközépig megmerítkezem a híg sártengerben, minden nap, legalább 4szer. Szóval meg kell emelnem a c vitaminadagomat, és be kell szereznem egy gumicsizmát. Holnap reggel el is megyek , és vadászok vlmi jó kis darabot, mert anélkül nincs esély a túlélésre.
Ma meg, szombaton tényleg elmentem vadászatra, és hosszas keresgélés után rábukkantam A gumicsizmára. Fekete-fehér 1 hatalmas szmájlival az oldalán, igazán menő.:) Ééééés teszteltem, szuperül funkcionál, az összes pocsolyát átszeltem benne, és hótaposásban is nagyon ott van. Beleszerettem, na.
Aztán taliztam Verával, és elmentünk a Francia Intézetbe 1 5 perces Párizs-New York kiállításra, majd órákat sétáltunk az Upper East Side-on, gumicsizmát keresgéltünk neki, és közben belepottyant 1-2 ruhadarab a kosaramba. Estefelé összefutottunk Ágival is 1 rövid eszmecserére, végül felmentem Verához készülődni, mert este találkoztunk néhány HAESFessel, és egyikőjüket el is búcsúztattuk a holnapi hazaútja előtt. Vera házinénijének van 1 kutyusa, vlmi kis terrier, és 1. látásra egymás nyakába borultunk, aminek hatására ráeszméltem, hogy eléggé hiányoznak az állatok. 1 pillanatra beugrott, hogy úgy szeretnék 1 kutyát, de azt hiszem jelenleg 1 halért sem tudnék felelősséget vállalni, nemhogy 1 kutyáért. Örülök, ha magamat ellátom így-úgy, szóval a saját kutya project otthonra marad.
Hétköznap voltam Ágival a Nagy Buzi Olasz Esküvőm című off brodvéj darabon, aminek már a címe is sugallja a műfaját. Elég vicces volt, tetszett, mert most azt hiszem nem tudok befogadni túl mély darabokat, szóval passzolt a hangulatomhoz. A közönség elég érdekes volt; kb 3 perc után mosolyogva eszméltünk rá, hogy igazából a nézők 98%-a a másik csapatban játszik. Érdekes szubkultura.
Most meg tervezgetjük a jövő 7végét, kínai új év, super bowl, és van rá esély, hogy végre tényleg eljussak a STOMP-raaaa, juhhhúúúhúúú.
Éééééééés, ééééés, ééééés, lehet, hogy júliusban ki tud jönni Zozó meglátogatni, ami amellett, hogy 9 hónap után újra láthatnánk egymást, egyben azt is jelentené, hogy együtt tölthetnénk az 5. évfordulónkat. Akaromakaromakaromakarommmm! :)
2011. január 30., vasárnap
2011. január 26., szerda
A hárlemi palotánk
Ígértem 1 sztorit lakásügyben, hát itt az írás, olvassátok!
Az egész január 1-jén kezdődött, vagyis nem is, hanem 2-án. Vivi megemlítette, hogy Nicky nagyon ki van akadva Sarah-ra, és ki akartja rakni a szűrét a lakásból, de annyira, hogy március 1től keres vlkit a helyére. Eléggé megörültem, hogy végre beindult a folyamat, és vártam, vártam, várakoztam, na jó, meg egy kicsit mantráztam is, biztos, ami biztos.:)
A Sarah história Nickynél amúgy még decemberben kezdődött, amikor Sarah nem tudott albit fizetni, és a depositját akarta felhasználni lakbérnek. Ez Nickynek nem nagyon tetszett, de hát van ilyen. Aztán amikor Sarah befoglalta a nappalit, és még el is barikádozta magát, az már mindenkinek sok(k) volt, de szerencsére főleg Nickynek.Történt ugyanis, hogy Núria elköltözött, és Sarahnak kellett 1 új lakótárs január 1-től. Sarah nem nagyon keresgélt, csak lelasszózta az 1. jelentkezőt, aki 1 csoporttársa, 1 olasz srác, Marco. Tök jóban vannak, és a srác pont albit keresett, így megdumálták Sarahval, hogy beköltözik mellé a hárlemi szobácskájába. Igen ám, de Sarah nem hajlandó vele 1 szobában aludni, mert fiú, és azt ő nem akarja, nem akar 1 fiúval 1 szobában aludni. És ennyi. Beszervált maga mellé szobatársnak vlkit, akivel nem hajlandó együtt aludni. Így aztán fogta magát, és ráköltözött Vivi matracára a nappaliba. Szegény Vivinek több, mint 1 éve nincs semmi magán szférája, mert 1 zajos és forgalmas nappaliban él és alszik, erre még a matracára is ráköltöznek. Jahh, és Sarah nagyonkoránlefekvős és nagyonkoránfelkelős fajta, homlokegyenes ellentéte Vivinek, és persze az összes palotalakónak. Az első néhány éjszakája után elment az ikeába és beszerzett 2 hatalmas paravánt. Azt hittük, hogy megjött az esze, és visszaköltözik a szobácskájába, és a 2 ágyat barikádozza el egymástól, de nem. Körbevette a bitorolt matracot a paravánokkal, és elszeparált magának 1 darabot a nappaliból. Mondhatni elcsatolta. Erre állítólag Nicky nagyon bepöccent (merthogy ő akart Vivi matracán aludni, amíg kiadja a szobáját,másfél hónapig, de így most el kellett mennie a szüleihez New Jerseybe, ami nincs annyira közel) (Vivitől jött az infó, mert Nicky ezeket csak vele közli), és nagyon meg akart tőle szabadulni. Én meg csak mosolyogtam, és láttam a fényt az alagút végén. Pénteken este aztán felhívott Ági (január 1. péntekje), és dumáltunk Floridáról, meg a másnapi Guggenheimről, meg mindenről, és mellesleg megemlítette, hogy keresnie kell albit, mert jön az öccse, és március 1től találnia kell vlmit, ahol tudnak 1ütt lakni, mert a mostani bérlője nem díjazza a 2 embert. Na és akkor már össze is állt a fejemben a Schlieffen terv. Mondtam Áginak, hogy beszéljen Nickyvel, és kérdezze meg, hogy lenne e lehetősége visszaköltözni március 1től, hátha. Még akkor gyorsan beszélt is vele skypon (s nekem közvetítette a beszélgetés részleteit) és Nicky bőszen szidta neki Saraht, és nagyon ki akarta tenni a szűrét, és nagy könnyebbség volt számára, hogy Ági megkereste ezzel a kérdéssel. Közben Nicky nekem is írt skypon, hogy mi a szitu, hogy Sarah helyére keres vlkit, és lehet, hogy Ági költözne be, majd nekem is kifakadt, hogy mennyire ki van bukva Sarahra, hogy több kócsszörfös is panaszkodott, hogy elég bunkó volt velük, és amúgy is tök rossz a hangulat, ha Sarah a színen van, és mennyire jó nélküle, és amúgy is őrület, hogy kint alszik a nappaliban, és leválasztja magának 1 részét. Szóval nagyon fújt rá, én meg egyetértettem, és megnyugtattam, hogy jól látja a helyzetet, tényleg ez van. Erre tényleg megnyugodott, hogy nem csak ő látja így a helyzetet, és közölte, hogy akkor ő még ott nyomban, éjjel 11.30 körül ír is 1 ímélt Sarahnak, hogy március 1től keressen másik albit magának. Mondtam neki, hogy talán inkább szóban közölje vele a dolgot, ne mélben, de hiába. Közölte, hogy Sarah nagyon hisztis, a decemberi lakbérmizzériánál is 3/4 órát hisztizett neki a telefonban, szóval ő nem akar vele beszélni, hanem ír. Azon nyomban küldött is neki 1 mélt, úgy éjféltájban, hogy akkor hasta la vista, és nekem is átdobta, hogy mondjam, mit szólok. Épp ezt az ominózus mélt olvastam a nappaliban, amikor Sarah kitört a szobájából (aznap este Marco nem aludt otthon, így akkor kivételesen nem a nappaliban terpeszkedett), és elpanaszolta nekem, hogy mi történt. Hát nem tudom, mikor éreztem magamat ilyen kellemetlenül utoljára, talán még soha. Huhh. Elmondta, hogy mit írt neki Nicky (így legalább megtudtam, hogy mi volt a levél 2. részében, mert odáig nem jutottam, mert ugye megzavart az olvasásban) Nem nagyon tudtam sajnálni, így nem is próbáltam úgy tenni mintha, és ez még kínosabbá tette a szitut, de ez van.
A következő napokban eltüntette a barikádját, és leköltözött Vivi matracáról 1 szétdobhatós szivacságyra , továbbra is a nappaliban persze. A haverjával továbbra sem volt hajlandó egy szobában aludni, inkább választotta a nappalit, a sok idegen kócsszörfössel, akik között vannak fiúk is bőven. Furcsa volt így is nagyon, ő mindig 9-10 körül lefeküdt, mi meg tovább randalíroztunk kb 1ig fél 2ig.
Egyik este Sarah megkérdezte Nickyt, hogy van e arra lehetőség, hogy februártól költözzön ki. Ennek nem nagyon örült Nicky, mert akkor ugye febr 1től márc 1ig találnia kell vlkit, vagy neki, vagy Sarahnak maga helyett. Ezt közölte is Sarahval, aztán végülis nem maradtak semmiben. Pár nap múlva Nicky még 1 ímélben közölte vele, hogy nem örül, hogy a nappaliban alszik, és menjen vissza a szobájába. Persze ezt is nekem és most szerencsére Vivinek sírta el,ami ismét nem volt túl kellemes. Mi mondtuk neki, hogy valóban elég fura, meg kellemetlen, hogy tekintettel kell lennünk 1 alvó emberre, mert zavarni sem akarjuk, de a napalipartyt sem akarjuk feladni emiatt.
Aztán 1-2 napra rá este épp Ágival skypoltam a szobámban, amikor hazaviharzott, váltott pár szót Nickyvel és elviharzott. Később kidugtam a fejem megtudakolni, hogy mi történt, és mondta Nicky, hogy Sarah február 1től kiköltözik, de addig sem alszik már itt, hanem 1 barátnőjénél csövezik New Jerseyben, és majd felugrik a cuccaiért. Hát szóval ez van, kilépett a palota és az én életemből, és mindezt hamarabb, mint ahogyan számítottam. Anno még október elején éreztem/tudtam/reméltem, hogy március 1től kiköltözik, és még mondtam is Áginak, hogy beköltözhetne a helyére, s végül is pontosan így is lett/lesz, csak kaptam plusz 2 hetet nélküle. Juhhuuuuu
Februárban meg Marco mellé Vivi unokatesója fog beköltözni, ami szintén izgi. Vivivel egyébként nagyon jóban lettük, sokat nappalizunk 1ütt, meg elmászkálunk ide-oda, mozi, improvizációs színház, Operaház fantomja a bródvéjn, ez-az amaz. Sajna azonban ennek a kapcsolatnak is hamarosan vége szakad, merthogy Vivi március elején költözik vissza Brazíliába. Brühühühűűűűű. Egyre fogynak el mellőlem a barátaim, legalább is a nemzetközi társaság. :(
Hát szóval így alakult Sarah kiköltözése, mellyel új időszak veszi kezdetét a házban, s Ági beköltözésével majdan 1 mégújabb. Jupppííí
Közben:
-Zozó hiányzik, nagyon
-a munka egész jó lenne, ha lenne még 1 gyakornok rajtam kívül, de nincs
-fáradt vagyok, mindig
-hideg van, nagyon
-téli begubózás, nagyon nagyon.
Az egész január 1-jén kezdődött, vagyis nem is, hanem 2-án. Vivi megemlítette, hogy Nicky nagyon ki van akadva Sarah-ra, és ki akartja rakni a szűrét a lakásból, de annyira, hogy március 1től keres vlkit a helyére. Eléggé megörültem, hogy végre beindult a folyamat, és vártam, vártam, várakoztam, na jó, meg egy kicsit mantráztam is, biztos, ami biztos.:)
A Sarah história Nickynél amúgy még decemberben kezdődött, amikor Sarah nem tudott albit fizetni, és a depositját akarta felhasználni lakbérnek. Ez Nickynek nem nagyon tetszett, de hát van ilyen. Aztán amikor Sarah befoglalta a nappalit, és még el is barikádozta magát, az már mindenkinek sok(k) volt, de szerencsére főleg Nickynek.Történt ugyanis, hogy Núria elköltözött, és Sarahnak kellett 1 új lakótárs január 1-től. Sarah nem nagyon keresgélt, csak lelasszózta az 1. jelentkezőt, aki 1 csoporttársa, 1 olasz srác, Marco. Tök jóban vannak, és a srác pont albit keresett, így megdumálták Sarahval, hogy beköltözik mellé a hárlemi szobácskájába. Igen ám, de Sarah nem hajlandó vele 1 szobában aludni, mert fiú, és azt ő nem akarja, nem akar 1 fiúval 1 szobában aludni. És ennyi. Beszervált maga mellé szobatársnak vlkit, akivel nem hajlandó együtt aludni. Így aztán fogta magát, és ráköltözött Vivi matracára a nappaliba. Szegény Vivinek több, mint 1 éve nincs semmi magán szférája, mert 1 zajos és forgalmas nappaliban él és alszik, erre még a matracára is ráköltöznek. Jahh, és Sarah nagyonkoránlefekvős és nagyonkoránfelkelős fajta, homlokegyenes ellentéte Vivinek, és persze az összes palotalakónak. Az első néhány éjszakája után elment az ikeába és beszerzett 2 hatalmas paravánt. Azt hittük, hogy megjött az esze, és visszaköltözik a szobácskájába, és a 2 ágyat barikádozza el egymástól, de nem. Körbevette a bitorolt matracot a paravánokkal, és elszeparált magának 1 darabot a nappaliból. Mondhatni elcsatolta. Erre állítólag Nicky nagyon bepöccent (merthogy ő akart Vivi matracán aludni, amíg kiadja a szobáját,másfél hónapig, de így most el kellett mennie a szüleihez New Jerseybe, ami nincs annyira közel) (Vivitől jött az infó, mert Nicky ezeket csak vele közli), és nagyon meg akart tőle szabadulni. Én meg csak mosolyogtam, és láttam a fényt az alagút végén. Pénteken este aztán felhívott Ági (január 1. péntekje), és dumáltunk Floridáról, meg a másnapi Guggenheimről, meg mindenről, és mellesleg megemlítette, hogy keresnie kell albit, mert jön az öccse, és március 1től találnia kell vlmit, ahol tudnak 1ütt lakni, mert a mostani bérlője nem díjazza a 2 embert. Na és akkor már össze is állt a fejemben a Schlieffen terv. Mondtam Áginak, hogy beszéljen Nickyvel, és kérdezze meg, hogy lenne e lehetősége visszaköltözni március 1től, hátha. Még akkor gyorsan beszélt is vele skypon (s nekem közvetítette a beszélgetés részleteit) és Nicky bőszen szidta neki Saraht, és nagyon ki akarta tenni a szűrét, és nagy könnyebbség volt számára, hogy Ági megkereste ezzel a kérdéssel. Közben Nicky nekem is írt skypon, hogy mi a szitu, hogy Sarah helyére keres vlkit, és lehet, hogy Ági költözne be, majd nekem is kifakadt, hogy mennyire ki van bukva Sarahra, hogy több kócsszörfös is panaszkodott, hogy elég bunkó volt velük, és amúgy is tök rossz a hangulat, ha Sarah a színen van, és mennyire jó nélküle, és amúgy is őrület, hogy kint alszik a nappaliban, és leválasztja magának 1 részét. Szóval nagyon fújt rá, én meg egyetértettem, és megnyugtattam, hogy jól látja a helyzetet, tényleg ez van. Erre tényleg megnyugodott, hogy nem csak ő látja így a helyzetet, és közölte, hogy akkor ő még ott nyomban, éjjel 11.30 körül ír is 1 ímélt Sarahnak, hogy március 1től keressen másik albit magának. Mondtam neki, hogy talán inkább szóban közölje vele a dolgot, ne mélben, de hiába. Közölte, hogy Sarah nagyon hisztis, a decemberi lakbérmizzériánál is 3/4 órát hisztizett neki a telefonban, szóval ő nem akar vele beszélni, hanem ír. Azon nyomban küldött is neki 1 mélt, úgy éjféltájban, hogy akkor hasta la vista, és nekem is átdobta, hogy mondjam, mit szólok. Épp ezt az ominózus mélt olvastam a nappaliban, amikor Sarah kitört a szobájából (aznap este Marco nem aludt otthon, így akkor kivételesen nem a nappaliban terpeszkedett), és elpanaszolta nekem, hogy mi történt. Hát nem tudom, mikor éreztem magamat ilyen kellemetlenül utoljára, talán még soha. Huhh. Elmondta, hogy mit írt neki Nicky (így legalább megtudtam, hogy mi volt a levél 2. részében, mert odáig nem jutottam, mert ugye megzavart az olvasásban) Nem nagyon tudtam sajnálni, így nem is próbáltam úgy tenni mintha, és ez még kínosabbá tette a szitut, de ez van.
A következő napokban eltüntette a barikádját, és leköltözött Vivi matracáról 1 szétdobhatós szivacságyra , továbbra is a nappaliban persze. A haverjával továbbra sem volt hajlandó egy szobában aludni, inkább választotta a nappalit, a sok idegen kócsszörfössel, akik között vannak fiúk is bőven. Furcsa volt így is nagyon, ő mindig 9-10 körül lefeküdt, mi meg tovább randalíroztunk kb 1ig fél 2ig.
Egyik este Sarah megkérdezte Nickyt, hogy van e arra lehetőség, hogy februártól költözzön ki. Ennek nem nagyon örült Nicky, mert akkor ugye febr 1től márc 1ig találnia kell vlkit, vagy neki, vagy Sarahnak maga helyett. Ezt közölte is Sarahval, aztán végülis nem maradtak semmiben. Pár nap múlva Nicky még 1 ímélben közölte vele, hogy nem örül, hogy a nappaliban alszik, és menjen vissza a szobájába. Persze ezt is nekem és most szerencsére Vivinek sírta el,ami ismét nem volt túl kellemes. Mi mondtuk neki, hogy valóban elég fura, meg kellemetlen, hogy tekintettel kell lennünk 1 alvó emberre, mert zavarni sem akarjuk, de a napalipartyt sem akarjuk feladni emiatt.
Aztán 1-2 napra rá este épp Ágival skypoltam a szobámban, amikor hazaviharzott, váltott pár szót Nickyvel és elviharzott. Később kidugtam a fejem megtudakolni, hogy mi történt, és mondta Nicky, hogy Sarah február 1től kiköltözik, de addig sem alszik már itt, hanem 1 barátnőjénél csövezik New Jerseyben, és majd felugrik a cuccaiért. Hát szóval ez van, kilépett a palota és az én életemből, és mindezt hamarabb, mint ahogyan számítottam. Anno még október elején éreztem/tudtam/reméltem, hogy március 1től kiköltözik, és még mondtam is Áginak, hogy beköltözhetne a helyére, s végül is pontosan így is lett/lesz, csak kaptam plusz 2 hetet nélküle. Juhhuuuuu
Februárban meg Marco mellé Vivi unokatesója fog beköltözni, ami szintén izgi. Vivivel egyébként nagyon jóban lettük, sokat nappalizunk 1ütt, meg elmászkálunk ide-oda, mozi, improvizációs színház, Operaház fantomja a bródvéjn, ez-az amaz. Sajna azonban ennek a kapcsolatnak is hamarosan vége szakad, merthogy Vivi március elején költözik vissza Brazíliába. Brühühühűűűűű. Egyre fogynak el mellőlem a barátaim, legalább is a nemzetközi társaság. :(
Hát szóval így alakult Sarah kiköltözése, mellyel új időszak veszi kezdetét a házban, s Ági beköltözésével majdan 1 mégújabb. Jupppííí
Közben:
-Zozó hiányzik, nagyon
-a munka egész jó lenne, ha lenne még 1 gyakornok rajtam kívül, de nincs
-fáradt vagyok, mindig
-hideg van, nagyon
-téli begubózás, nagyon nagyon.
2011. január 23., vasárnap
Vacvacvac
Nahh hát az van, hogy beköszöntött NY-ba a tél, de úgy igazán.Két hete még azt jósoltam, hogy enyhe telünk lesz, mely mondatom azóta szállóigévé vált itt a -10 fokokban. Ma átmentem a west sájdra Verával találkozni, hogy megnézzük a Jets Pittsburgh meccset (amerikaifoci). Az úton konstatáltam, hogy ez életem talán leghidegebb tele. Én ilyet még nem éreztem, komolyan. Először az agyvelőm dermedt meg a hidegben, és hallottam, amint kocsonya módjára remeg a koponyámban, aztán a szemgolyóim fagytak üveggolyókká, amely ellen úgy próbáltam védekezni, hogy összeszorítottam a szemhéjamat, hátha az a kis bőrdarab fagyásgátlóként szolgál. Mondjuk elég balesetveszélyes csukott szemmel mászkálni az utcán, de a szükség nagy úr. Nahh mikor kiértem a buszmegállóba, pont az orrom előtt ment el a busz, így várnom kellett 10 percet a következőre, ami 1 örökkévalóságnak tűnt. Éreztem, ahogy fáznak a belsőszerveim, éreztem kihűlni a szívemet, tüdőmet, gyomromat, vesémet, májamat, mindent.Azt hiszem ilyet még nem éltem meg soha azelőtt. Annyira fáztam, hogy már azon is elgondolkoztam, hogy veszek egy sapkát, ami maga a vég. Szerintem utoljára 5 éves koromban lehetett rajtam sapka, amikor még nem tudtam kivédeni a szülői parancsot. Aztán a dackorszakban minden megváltozott,és azóta soha semmilyen körülmények között nem teszek a fejemre sapit. Az amszterdami fagyos szeles telet is átvészeltem nélküle, és azok után azt gondoltam, hogy bármit. Hát nem, mégsem. Lehet beszerzek olyan menő kötött úrhajóssapit, mert ha már lúd legyen kövér, és abban fogok majd feszíteni a latin gettóban. wahahahaha.
Amúgy a meccs elég unalmas volt, de valószínűleg azért, mert gőzünk sincs a szabályokról, úgy meg nehéz élvezni, ha azt sem vesszük észre, ha valaki pontot szerez:) Szóval inkább maradtunk a szokásos heti pletykálásnál, és lelkizésnél és persze az utazástervezésnél. És ezzel nagyjából vége is a hétvégének, és kezdődik 1 újabb hét. Jujjj nem szeretem a vasárnapokat, főleg a délutánjait, mert akkor már szorul a hurok, és közeledik a hétfő. Brűűűűűűűűű. Nem tudom, hogy hogy, de olyan gyorsan múlnak el a hétvégék, és jönnek el a hétfők, hogy huhhh. Ennek mi az ellenszere? Minden nap szombatot!!! http://www.youtube.com/watch?v=eRrwrB_Hd6U Ha ezt a Kétfarkú Kutya Párt megígéri, én tuti rájuk szavazok:)
Amúgy a meccs elég unalmas volt, de valószínűleg azért, mert gőzünk sincs a szabályokról, úgy meg nehéz élvezni, ha azt sem vesszük észre, ha valaki pontot szerez:) Szóval inkább maradtunk a szokásos heti pletykálásnál, és lelkizésnél és persze az utazástervezésnél. És ezzel nagyjából vége is a hétvégének, és kezdődik 1 újabb hét. Jujjj nem szeretem a vasárnapokat, főleg a délutánjait, mert akkor már szorul a hurok, és közeledik a hétfő. Brűűűűűűűűű. Nem tudom, hogy hogy, de olyan gyorsan múlnak el a hétvégék, és jönnek el a hétfők, hogy huhhh. Ennek mi az ellenszere? Minden nap szombatot!!! http://www.youtube.com/watch?v=eRrwrB_Hd6U Ha ezt a Kétfarkú Kutya Párt megígéri, én tuti rájuk szavazok:)
2011. január 20., csütörtök
Csak úgy, non-concept
Hogyiskezdjemhogyiskezdjemhogyiskezdjem?
Hulla vagyok, kifacsart citromnak érzem magam (huhh pedig még csak január közepe van, és már most úgy érzem, hogy kiégtem, és az évvégi pihenést várom vahhhahahahahahaaaaa) így ez a bejegyzés most olyan összevisszaszedettvedett lesz, de nincs nagyon ihletem, bocccsiiiii. Most az írás nyögvenyelősen, nehézkesen és lassan megy, szóval ájmszószorri. Nahh, akkor ezután a kis kedvcsináló után bele is vágok:)
Szóval a karácsonyi-szilveszteri utazgatás után újra itt az Almában. A lakásban az élet továbbra is vidám, persze egészen más Núria nélkül, de azért zajlik. Azóta Vivilel lettem nagyon jóban, a brazil furcsadenagyonaranyos nappalilakóval. Voltunk együtt sztéket enni, 3D-s filmen, esténkét együtt filmezünk, eljárunk improvizációs színházba és és és ilyesmi:)
Miután hazajöttem január 2-án, a nappalit ellepték a kócsszörfösök, így 1 kicsit nagy volt a népsűrűség a lakásban, de én nagyon élveztem. Minden este főzés, sörözés, filmezés, mókakacagás.
Január első hétvégéjét a Guggenheimben töltöttük Verával, Ágival és Orsival, Vera volt évfolyamtársával. Itt mostanság olyan hideg tud lenni, hogy megdermed az agyvelőm, így a hétvégéket lehetőleg beltéri programokkal töltjük, és eddig a múzeumozás amúgy is eléggé kimaradt NY-i életemből, úgyhogy épp ideje kulturálódni is. Hm hm hmmm a Guggenheimben 1 káosz és klasszicizmus kiállítás volt éppen, ami végül is szódával elment, főleg a káosz része, de azért nem váltanék rá bérletet. Szerencsémre volt 1 teljes Kandinszkij rész (imádom imádom imádom), ami megmentett engem, és szememben a Guggenheimet, szóval nem panaszkodhatok, sőt a 2 háború közötti időszakból származó plakátos rész is bejött, úgyhogy alapvetően elégedett voltam (bár sosem leszek klasszicizmus rajongó, az már biztos, és erre már többször rájöttem).
Múzeum után közös ebédvacsi, aztán pedig este Vivivel, Verával és Ágival elmentünk 1 improvizációs színházba 1 politikai komédiára. Immmmmmmádtam, juhhúúú, nagyon nagyon.
Utána még Verával beültünk 1 sörfőzdébe, ahol málnás, sütőtökös és mandulás söröket ízleltünk, tudom bizarrul hangzik, de melegen ajánlom mindenkinek.(vagyis inkább hidegen 1 meleg nyári estén)
Vasárnap nálunk ebédeltünk, Ági, Vera, Vivi,és Vivi raszta feka pasija, aki mellesleg egész sok magyar szót és kifejezést ismer, ami hihetetlenül megdöbbentett az első találkozásunk alkalmával.
A vasárnap este azt hiszem elég pihenősen telt, már amennyire vissza tudok emlékezni, talán csak mosodában voltam, meg olvasgattam, de ez sem biztos.:)
A múlt héten esténként főleg itthon filmeztem Vivivel és Nickyvel, meg egyik nap ismét elmentünk az improvizációs színházba, Vivi, Ági, Nico a francia srác, aki most 1-2 hónapig Nicky szobájában lakik (Nicky szokott olyat csinálni, hogy kiadja a szobáját; amikor utazik mindig, de mostanság akkor is, ha itthon van. Ilyenkor ő a nappaliban csövezik, és bezsebeli a lóvét.)
Szombaton Ágival és Verával tettünk 1 villámlátogatást Philadelhiában, és jóóóóó volt.:) (Mindig örülök, amikor elhagyhatom NY-ot, mert maga a város sajnos csak a munkára emlékeztet, ami nem túl jó érzés (talán ezért sem lesz a szívem csücske), szóval ha elutazhatok, az az egyetlen igazi kikapcsolódás.)
Philly tetszett, reggel 8.30ra értünk oda és este 9.30ig nyomtuk a városnézést, de elég is volt amúgy rá annyi. Eredetileg úgy terveztük, hogy szombaton reggel megyünk, és én vasárnap este visszajövök,mert hétfőn a Martin Luther King nap ellenére nekem munka, a többiek pedig hétfőn valamikor, mert nekik nemmunka. (vaaaaaaaaaaa, állítólag ezek az állami ünnepek csak a postai, banki és állami intézmények dolgozóira vonatkoznak, meg persze az összes többi HAESF-es gyakornok munkahelyére, csak az enyémre nem. Hát hiába, választani tudni kell, ennyi. Jahh, ha majd otthon nem 1 multihoz megyek el dolgozni, kérlek lőjjetek fejbe!!Kétszer!) Végül aztán nem találtunk szállást, így már szombat este hazabuszoztunk. A város amúgy érdekes, minden a törött harangjukról (Liberty Bell) és a függetlenségről szól, voltunk 1 izgi piacon (beszereztem 2 könyvet, az 1ik Buddha tanításai, a másikat meg nem merem elmondani.:) Címre érdekes volt, nagyon is, de tegnap beleolvastam, és kiderült, hogy vlmi amerikai kisegyház(mármár szekta) fő prédikátorának a bölcsességeibe nyúltam bele. hmmmm, háááát, majd meglátom, de csatlakozni nem fogok, az biztos). Sétáltunk a sánzelizére hajazó sétányon, felfutottunk a múzeum lépcsőin, amin egykor Rocky edzett, és megkósoltuk a híres Philly csízsztéket is. Nahh és persze streets of Philadelphia: http://www.youtube.com/watch?v=oYLr9FtYtME.
A múzeumozás nem fért bele, pedig az időjárás alkalmas lett volna rá, úgyis mondhatnám, hogy csak arra lett volna alkalmas, de így is kihoztuk az 1 napból a legtöbbet. Éjfél körül visszaértünk NYC-be és még az este lezárásaképpen elszopogattunk 1 kis szívmelengető bélízt a sok sétára és a nagy hidegre.
Vasárnap beszéltem anyucival, mert most volt a szülinapja, meg amúgy is, beszéltem Zozóval, mert most voltunk 4,5 évesek, meg amúgy is, és felhívtam nagyikámat, akinek csak úgy hallani akartam a hangját, mert hiányzik, meg amúgy is. Nagyon meglepődött és nagyon édes volt.:)
Aztán megérkezett hozzám Dani (HAESF) Trentonból, és elmentünk múzeumozni a MOMA-ba. Gyalog mentünk a lakásomtól, végig sétáltunk a Central Parkon, ami meg kell hagyni, egész szép volt így hófehéren a szikrázó napsütésben. Teli volt szánkózó kiskölkökkel, és szerintem félőrült szülőkkel. Danival nem hittünk a szemünknek, mert a kisgyerkőcök hatalmas dombokról csusszantak le, hogy aztán a már hómentes aszfaltba és a domb végén lévő kerítésbe csapódjanak bele. Volt nagy sírás-rívás és szánkóreccsenés. A fura az volt, hogy ez tömeges jelenségnek tűnt, és a szülők egész természetes arckifejezéssel kaparták össze a bőgő porontyokat. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy ez vajon tudatos nevelési stratégia e a részükről, mellyel arra próbálják felkészíteni a kölköket, hogy biza az élet kemény NYC-ben, vagy egyszerűen csak őrültek. Hümm,hümm, hümm, nem csináltam róla szörvéjt, sem mélyinterjút, mindenesetre érdekes volt. Nahh aztán végül kikötöttünk a MOMA-ban, 2 órával zárás előtt, így picit sietősre kellett venni, hogy végigérjünk a 6 emeleten. Hát én nem értem végig, és nagyon tetszett, amit láttam, úgyhogy még mindenképpen vissza kell mennem. Amúgy akkora hatalmas maga a múzeum és a kiállított anyagmennyiség, hogy szerintem 1 alkalommal lehetetlen ennyit befogadni, akármennyi időt is szán rá az ember. HATTTALMASSSSS.
Múzeum után elmentünk 1 etióp étterembe, ahol már csatlakozott hozzánk Vera is, majd a kiadós vacsi után, elmentünk 1 bárba dumálni-sörözni. Ide aztán megérkezett Huba is (HAESF), és kiderült számomra, hogy a gyakorlati helyem elég híreshírhedt a HAESFesek között:) Mókás volt ezt hallani, és csak somolyogni tudtam a hallottakon. Később aztán átmentünk 1 olcsó koktélozós helyre, ami szintén híreshírhedt a HAESFesek között, és szájról szájra terjed az infó róla . Hmm a koktél télleg roppantul olcsó, és elég jóóóóó.:) Én aztán hazaléptem, mert ugye a hétfői munkanap szele már megérintett, a többiek meg megnéztek 1 alternatív táncolós helyet. Hát részemről ezt majd legközelebb.
Közben a hárlemi palotánkban nagy változások szele fúj http://www.youtube.com/watch?v=n4RjJKxsamQ&ob=av2em, vahhahahhhhaahhaaa hahahah juhhhúúúú. Sarah elköltözik, juhhuuuu! Elvileg csak január végétől, de a hátralévő 2 hetet is házonkívül tölti, úgyhogy sanszos, hogy nem látom többet. Én anno októberben márciusi távozást prognosztizáltam neki, 2 hete még így is lett volna, de aztán felgyorsultak az események. Persze ehhez azért kellett egy kis összeesküvés és intrika, de igazából a sorsa meg volt pecsételve, csak 1 kicsit fel kellett gyorsítani az eseményeket.:) Muhhhahhhahaha. Na de minderről részletesen 1 következő bejegyzésben, mert a sztori hosszú, és megér 1 alapos kifejtést:)
Most búcsúzom, mert beállt az agyhalál.
Jaaaa, és februárra foglaltunk jgyet floridába, úgyhogy rettegj Miami, Keywest és környéke, mert jövünk. De erről majd szintén később:)
Hulla vagyok, kifacsart citromnak érzem magam (huhh pedig még csak január közepe van, és már most úgy érzem, hogy kiégtem, és az évvégi pihenést várom vahhhahahahahahaaaaa) így ez a bejegyzés most olyan összevisszaszedettvedett lesz, de nincs nagyon ihletem, bocccsiiiii. Most az írás nyögvenyelősen, nehézkesen és lassan megy, szóval ájmszószorri. Nahh, akkor ezután a kis kedvcsináló után bele is vágok:)
Szóval a karácsonyi-szilveszteri utazgatás után újra itt az Almában. A lakásban az élet továbbra is vidám, persze egészen más Núria nélkül, de azért zajlik. Azóta Vivilel lettem nagyon jóban, a brazil furcsadenagyonaranyos nappalilakóval. Voltunk együtt sztéket enni, 3D-s filmen, esténkét együtt filmezünk, eljárunk improvizációs színházba és és és ilyesmi:)
Miután hazajöttem január 2-án, a nappalit ellepték a kócsszörfösök, így 1 kicsit nagy volt a népsűrűség a lakásban, de én nagyon élveztem. Minden este főzés, sörözés, filmezés, mókakacagás.
Január első hétvégéjét a Guggenheimben töltöttük Verával, Ágival és Orsival, Vera volt évfolyamtársával. Itt mostanság olyan hideg tud lenni, hogy megdermed az agyvelőm, így a hétvégéket lehetőleg beltéri programokkal töltjük, és eddig a múzeumozás amúgy is eléggé kimaradt NY-i életemből, úgyhogy épp ideje kulturálódni is. Hm hm hmmm a Guggenheimben 1 káosz és klasszicizmus kiállítás volt éppen, ami végül is szódával elment, főleg a káosz része, de azért nem váltanék rá bérletet. Szerencsémre volt 1 teljes Kandinszkij rész (imádom imádom imádom), ami megmentett engem, és szememben a Guggenheimet, szóval nem panaszkodhatok, sőt a 2 háború közötti időszakból származó plakátos rész is bejött, úgyhogy alapvetően elégedett voltam (bár sosem leszek klasszicizmus rajongó, az már biztos, és erre már többször rájöttem).
Múzeum után közös ebédvacsi, aztán pedig este Vivivel, Verával és Ágival elmentünk 1 improvizációs színházba 1 politikai komédiára. Immmmmmmádtam, juhhúúú, nagyon nagyon.
Utána még Verával beültünk 1 sörfőzdébe, ahol málnás, sütőtökös és mandulás söröket ízleltünk, tudom bizarrul hangzik, de melegen ajánlom mindenkinek.(vagyis inkább hidegen 1 meleg nyári estén)
Vasárnap nálunk ebédeltünk, Ági, Vera, Vivi,és Vivi raszta feka pasija, aki mellesleg egész sok magyar szót és kifejezést ismer, ami hihetetlenül megdöbbentett az első találkozásunk alkalmával.
A vasárnap este azt hiszem elég pihenősen telt, már amennyire vissza tudok emlékezni, talán csak mosodában voltam, meg olvasgattam, de ez sem biztos.:)
A múlt héten esténként főleg itthon filmeztem Vivivel és Nickyvel, meg egyik nap ismét elmentünk az improvizációs színházba, Vivi, Ági, Nico a francia srác, aki most 1-2 hónapig Nicky szobájában lakik (Nicky szokott olyat csinálni, hogy kiadja a szobáját; amikor utazik mindig, de mostanság akkor is, ha itthon van. Ilyenkor ő a nappaliban csövezik, és bezsebeli a lóvét.)
Szombaton Ágival és Verával tettünk 1 villámlátogatást Philadelhiában, és jóóóóó volt.:) (Mindig örülök, amikor elhagyhatom NY-ot, mert maga a város sajnos csak a munkára emlékeztet, ami nem túl jó érzés (talán ezért sem lesz a szívem csücske), szóval ha elutazhatok, az az egyetlen igazi kikapcsolódás.)
Philly tetszett, reggel 8.30ra értünk oda és este 9.30ig nyomtuk a városnézést, de elég is volt amúgy rá annyi. Eredetileg úgy terveztük, hogy szombaton reggel megyünk, és én vasárnap este visszajövök,mert hétfőn a Martin Luther King nap ellenére nekem munka, a többiek pedig hétfőn valamikor, mert nekik nemmunka. (vaaaaaaaaaaa, állítólag ezek az állami ünnepek csak a postai, banki és állami intézmények dolgozóira vonatkoznak, meg persze az összes többi HAESF-es gyakornok munkahelyére, csak az enyémre nem. Hát hiába, választani tudni kell, ennyi. Jahh, ha majd otthon nem 1 multihoz megyek el dolgozni, kérlek lőjjetek fejbe!!Kétszer!) Végül aztán nem találtunk szállást, így már szombat este hazabuszoztunk. A város amúgy érdekes, minden a törött harangjukról (Liberty Bell) és a függetlenségről szól, voltunk 1 izgi piacon (beszereztem 2 könyvet, az 1ik Buddha tanításai, a másikat meg nem merem elmondani.:) Címre érdekes volt, nagyon is, de tegnap beleolvastam, és kiderült, hogy vlmi amerikai kisegyház(mármár szekta) fő prédikátorának a bölcsességeibe nyúltam bele. hmmmm, háááát, majd meglátom, de csatlakozni nem fogok, az biztos). Sétáltunk a sánzelizére hajazó sétányon, felfutottunk a múzeum lépcsőin, amin egykor Rocky edzett, és megkósoltuk a híres Philly csízsztéket is. Nahh és persze streets of Philadelphia: http://www.youtube.com/watch?v=oYLr9FtYtME.
A múzeumozás nem fért bele, pedig az időjárás alkalmas lett volna rá, úgyis mondhatnám, hogy csak arra lett volna alkalmas, de így is kihoztuk az 1 napból a legtöbbet. Éjfél körül visszaértünk NYC-be és még az este lezárásaképpen elszopogattunk 1 kis szívmelengető bélízt a sok sétára és a nagy hidegre.
Vasárnap beszéltem anyucival, mert most volt a szülinapja, meg amúgy is, beszéltem Zozóval, mert most voltunk 4,5 évesek, meg amúgy is, és felhívtam nagyikámat, akinek csak úgy hallani akartam a hangját, mert hiányzik, meg amúgy is. Nagyon meglepődött és nagyon édes volt.:)
Aztán megérkezett hozzám Dani (HAESF) Trentonból, és elmentünk múzeumozni a MOMA-ba. Gyalog mentünk a lakásomtól, végig sétáltunk a Central Parkon, ami meg kell hagyni, egész szép volt így hófehéren a szikrázó napsütésben. Teli volt szánkózó kiskölkökkel, és szerintem félőrült szülőkkel. Danival nem hittünk a szemünknek, mert a kisgyerkőcök hatalmas dombokról csusszantak le, hogy aztán a már hómentes aszfaltba és a domb végén lévő kerítésbe csapódjanak bele. Volt nagy sírás-rívás és szánkóreccsenés. A fura az volt, hogy ez tömeges jelenségnek tűnt, és a szülők egész természetes arckifejezéssel kaparták össze a bőgő porontyokat. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy ez vajon tudatos nevelési stratégia e a részükről, mellyel arra próbálják felkészíteni a kölköket, hogy biza az élet kemény NYC-ben, vagy egyszerűen csak őrültek. Hümm,hümm, hümm, nem csináltam róla szörvéjt, sem mélyinterjút, mindenesetre érdekes volt. Nahh aztán végül kikötöttünk a MOMA-ban, 2 órával zárás előtt, így picit sietősre kellett venni, hogy végigérjünk a 6 emeleten. Hát én nem értem végig, és nagyon tetszett, amit láttam, úgyhogy még mindenképpen vissza kell mennem. Amúgy akkora hatalmas maga a múzeum és a kiállított anyagmennyiség, hogy szerintem 1 alkalommal lehetetlen ennyit befogadni, akármennyi időt is szán rá az ember. HATTTALMASSSSS.
Múzeum után elmentünk 1 etióp étterembe, ahol már csatlakozott hozzánk Vera is, majd a kiadós vacsi után, elmentünk 1 bárba dumálni-sörözni. Ide aztán megérkezett Huba is (HAESF), és kiderült számomra, hogy a gyakorlati helyem elég híreshírhedt a HAESFesek között:) Mókás volt ezt hallani, és csak somolyogni tudtam a hallottakon. Később aztán átmentünk 1 olcsó koktélozós helyre, ami szintén híreshírhedt a HAESFesek között, és szájról szájra terjed az infó róla . Hmm a koktél télleg roppantul olcsó, és elég jóóóóó.:) Én aztán hazaléptem, mert ugye a hétfői munkanap szele már megérintett, a többiek meg megnéztek 1 alternatív táncolós helyet. Hát részemről ezt majd legközelebb.
Közben a hárlemi palotánkban nagy változások szele fúj http://www.youtube.com/watch?v=n4RjJKxsamQ&ob=av2em, vahhahahhhhaahhaaa hahahah juhhhúúúú. Sarah elköltözik, juhhuuuu! Elvileg csak január végétől, de a hátralévő 2 hetet is házonkívül tölti, úgyhogy sanszos, hogy nem látom többet. Én anno októberben márciusi távozást prognosztizáltam neki, 2 hete még így is lett volna, de aztán felgyorsultak az események. Persze ehhez azért kellett egy kis összeesküvés és intrika, de igazából a sorsa meg volt pecsételve, csak 1 kicsit fel kellett gyorsítani az eseményeket.:) Muhhhahhhahaha. Na de minderről részletesen 1 következő bejegyzésben, mert a sztori hosszú, és megér 1 alapos kifejtést:)
Most búcsúzom, mert beállt az agyhalál.
Jaaaa, és februárra foglaltunk jgyet floridába, úgyhogy rettegj Miami, Keywest és környéke, mert jövünk. De erről majd szintén később:)
2011. január 8., szombat
Fun fun fun in Texas and New Orleans
Dec 23-a, utazásunk előestéje nagy izgalommal telt, telefonos időjárás jelentéskérés a texasi előőrstől(Gáspártól (István (HAESF)és Boldizsártól (Misi HAESF)), pakolás, készülődés,útlevél keresés, útlevél keresés, útlevél keresés, onlájn csekin Ágival és még rengeteg más utazás előtti fontos dolog:)
Telefonon megtudakoltam Istvántól, a houstoni hostunktól és Misitől, a Bostoni kollégánktól, aki lement már pár nappal előttünk, hogy milyen az idő és milyen ruhát vigyek. A napokban elég jó idő volt, pólóban mászkáltak, úgyhogy ez az örömhír, plusz a netes időjárás-előrejelzés meggyőztek arról, hogy főleg tavaszi-nyári felsőkkel és rövidnadrággal tömjem tele a hátizsákomat, és csak a biztonság kedvéért dobtam be 1-2 hosszabb ruhadarabot, hátha kellhet.
24-én reggel végre beszéltem szüleimmel skypon, és nagyon jó érzés volt, és Zozóval is csevegtünk 1 elég jó hangulatú félórát. Annyira de annyira de annyira hiányzik, hogy huhh. A 6 óra időeltolódás meg különösen gyilkos és megnehezíti a kommunikációt, de ez a bejegyzés nem erről szól, úgyhogy nem megyek bele a részletekbe. Annyi, hogy ha tudtam volna előre, hogy mi vár itt rám minden szempontból, nagyon valószínű, hogy ez a bejegyzés és a ny-i blogom nem született volna meg, merthogy 2010 szeptember 28-án reggel nem a ferihegyi reptérre mentem volna, hanem valszeg a kék metróval a Gyöngyösi utcából (Zozóalbérlet) a Pöttyös utcáig (Dórialbérlet). De szerencsére nem tudtam, így most folytatom is kis túránk ecsetelését.
Nahh szóval Ágival(HAESF) és Verával(HAESF) elég korán kimentünk a NY-i reptérre (tavaszi kabátban persze), mert gondoltuk teli lesz, így aztán volt 3 óránk a reptéren, mert rajtunk kívül kb csak a becsekkoltatóslányok voltak kint. A 3 óra amúgy nagyon kellemesen telt , karácsonyi zene a csapból is, egymás fényképezése A Nagy USA Útikönyv olvasgatása és mentális felkészülés a helyszínekre. A repülőúton revidiáltam régi nagy álmomat, hogy stewardess legyek, mert 1 akkora viharba és légörvénybe keveredtünk, hogy egymás kezét szorítva, nem túl természetes mosollyal (én halálradermedten Buddhához, Allahhoz, Jézushoz és Krisnához fohászkodva) landoltunk a houstoni reptéren, ahol már István és Misi várt ránk. A reptérről hazakocsikáztunk Istvánhoz és elkezdtünk szolidan karácsonyozni, ami jól is ment kb fél óráig, de aztán 1 kis hordóban érlelt párlat után nekiláttunk vadul tombolni, vagyis hivatalosan is megnyitottuk a rendhagyó karácsonyi túránkat.
Nahh szóval Ágival(HAESF) és Verával(HAESF) elég korán kimentünk a NY-i reptérre (tavaszi kabátban persze), mert gondoltuk teli lesz, így aztán volt 3 óránk a reptéren, mert rajtunk kívül kb csak a becsekkoltatóslányok voltak kint. A 3 óra amúgy nagyon kellemesen telt , karácsonyi zene a csapból is, egymás fényképezése A Nagy USA Útikönyv olvasgatása és mentális felkészülés a helyszínekre. A repülőúton revidiáltam régi nagy álmomat, hogy stewardess legyek, mert 1 akkora viharba és légörvénybe keveredtünk, hogy egymás kezét szorítva, nem túl természetes mosollyal (én halálradermedten Buddhához, Allahhoz, Jézushoz és Krisnához fohászkodva) landoltunk a houstoni reptéren, ahol már István és Misi várt ránk. A reptérről hazakocsikáztunk Istvánhoz és elkezdtünk szolidan karácsonyozni, ami jól is ment kb fél óráig, de aztán 1 kis hordóban érlelt párlat után nekiláttunk vadul tombolni, vagyis hivatalosan is megnyitottuk a rendhagyó karácsonyi túránkat.
Hajnali 2 táján csatlakozott hozzánk a HAESF még néhány csillaga, Virág Kaliforniából, Nándi Bostonból, és Anita és Péter Washingtonból, így immár 9en fogyasztottuk el karácsonyi vacsoránkat. A nagy újraegyesülésre való koccintás és egymásra borulás után ledőltünk 1 pár órára, hogy aztán reggel 1 hatalmas reggeli és nagyüzemi szendvicsgyártás után nekivágjunk Texasnak vahahahhhaaaaa. Elmentünk Corpus Christibe az óceánhoz, megnéztünk 1 csúcsszuper anyahajót majd elmentünk Padre Islandre a partra fürdeni és naplementét nézni. Imádtam. 1 mókás autókázgatás után a Mókusőrssel estére megérkeztünk San Antonióba, a Motel6 nevű bázisunkra. San Antonio texasi városka jóval nagyobb, mint hittem, (és Texas is jóval nagyobb, mint hittem, sőt az USA is jóval nagyobb, mint azt valaha el tudtam volna képzelni), de mivel közel volt a városközpont, és ha már arra jártunk, gondoltuk bemegyünk körbenézni.:) Sétáltunk a városban lévő kis csatornácskák mentén (Amsterdam vagy inkább Velence hangulatú), majd a séta után kikötöttünk 1 Dick's Last Resort árulkodó nevű étteremben-kocsmában-bárban, ahol is meglepő módon Dick a pöcsfej volt a pincérünk.Egy szőke, 50es, testes fazon, aki amikor megkértük, hogy csináljon rólunk képet, lekattintotta magát, amint erotikusan nyaldossa a szája szélét és masszírozza a mellbimbóját. Szép látvány volt, de szerencsére minket is lefotózott grátiszba. (töltöttem fel róla képet, csak le kellett szednem, mert letiltott volna miatta a blogmester, annyira lehengerlő az a kép. bocs. fb egyszer, majd....) A hely szelleméhez híven spermasapkákat kaptunk a fejünkre érdekes kicsengésű feliratokkal. Közben szólt az élőzene és a pohárkoccanás:)
Másnap reggel felfedeztük San Antóniót nappali fényben is, sétáltunk a folyóparton és megnéztük a város büszkeségét, az Alamot, majd kora délután újra kocsiba pattantunk, hogy feldúljuk Austint, Texas fővárosát.Ez elég jól sikerült, nem tagadhatom. Bevettük a hostelünket (1 kis tó partján fekvő igazi hangulatos tömegszállás , 9en aludtunk 1 szobában), nekiálltunk a teraszon sörözni (konszolidált hostel lévén az épületben nem tehettük) és countryra bulizni a hideg ellen. (sajnos a sok nyári pólómnak nem vettem túl sok hasznát,bőven elfért rajtam az összes hosszú ujjú felsőm, kardigánom és pulcsim is EGYSZERRE, mert az időjós úgy egy 10 fokot tévedett.Szerencsére kesztyű és sál volt nálam, és elég hasznosnak bizonyultak:))
1 nagy pizzavacsora után bebuszoztunk a 6-ik utcába, ami tele volt pubokkal, élőzenés bárokkal és szórakozóhelyekkel, és mind csak ránk vártak.( a buszút nagyon vicces volt, meg a texasiak is viccesek. a buszsofőrtől érdeklődtünk taxi telefonszám iránt, mert mondta, hogy nincs éjszakai, és 9en nem sikerült 1 telszámot megjegyeznünk, pedig a pasi vagy 5ször elmondta. Olyan érdekesen beszélt, hogy 1 szót sem értettünk, abból amit mondott.)
A rajzfilmfigurára hasonlító szenzációsrecepciós a hostelben az indulás előtt aggódva közölte, hogy karácsony vasárnapja lévén ne számítsunk túl nagy party hangulatra, lassú unalmas ilyenkor az este a bárokban. Muhhhahahhhhaaaaa. Mondta mindezt 9 tombolni akaró félőrült magyarnak. Az estét nem nevezném lassúnak és unalmasnak, 5-6 bárban fordultunk meg , rengetegszer koccintottunk és megszámlálhatatlan élménnyel lettünk gazdagabbak:) Az estét végül a Sakáltanya nevű (igen igen, a Coyote Ugly) bárban zártuk a pultontáncolva.Hát a kezdeti NY-i szolid karaoke után Texasban vadabb vizekre eveztünk és tényleg a bárpulton kötöttünk ki. Egyből kezdett megtelni az addig majdnemüres bár és vad tombolás következett. Addig tomboltunk, míg a biztonsági őr udvariasan megkért, hogy hagyjuk el a helyet, mielőtt kevésbé udvariasan kellene fellépnie. Hát kitettek minket na, van ilyen.
Másnap megnéztük Austint, ez alkalommal nem csak a 6-ik utcát; elmentünk a Kapitoleumba, sétálgattunk, beültünk 1 Starbucksba 1 kávéra és egy templomba gyónni, majd ismét lóra pattanva (Honda és Ford) elindultunk Houstonba. Az estét a szálláson töltöttük meghitten viszkikólázva (most már télleg nekiállok méregteleníteni), gyilkososozva és ektivitizve. Legendás volt:)
Másnap megnéztük a houstoni űrközpontot és időközben kezdett megfogyatkozni kis társaságunk, mert Anita és Nándi hazaröppentek. Este kitakarítottuk az autót, amit István kért kölcsön a főnökétől és elég mókásra sikeredett a közös autóporszívózás és műszerfalfényezés. Ezután az este további részére nem emlékszem , mert 1 hatalmas adag lazannya után bealudtam, vagy inkább beájultam a fáradtságtól.
A következő reggel szakadó esőre ébredtünk, de szerencsénk volt mert 1 hatalmas bundáskenyeres reggeli után (köszi Misi) kocsival értünk jött Ági houstoni barátnője, Amanda, és vele végigkocsikáztuk a várost. Szó szerint végigkocsikáztuk, mert Houstonban semmihez nem kell kiszállni az autóból. Pénzt is simán fel lehet venni, csak le kell tekerni az ablakot a drájvszrúnál. És a városközpontban 1 egész földalatti város van elrejtve, boltokkal, fodrásszal, bárokkal, kajáldákkal. Mindez tényleg 1 földalatti alagútrendszerben. Engem 1 kicsit vlmi patkánytanyára emlékeztetett, de mindenesetre egyedi megoldás a nyári meleg és a téli esőzés ellen. No aztán kipróbáltuk az igazi texasi csirkeszárnyakat és a helyi sört 1 nagyontexasinak tűnő helyen, majd bevetettük magunkat 1 hatttalmas italboltba, de akkorába, hogy még magyar borokat is árulnak. Igaz vlmi Katica nevű, általam sosem hallott turpisságot, de akkkor is. (na jó jó jó, persze a Tokaji is ott pislogott Katica mellett). Istvánnak beszereztünk vlmi viszkikülönlegességet hálánk jeléül a szállásért, illetve mert kiittuk a készletét.:)
Este a bepakolással piszmogtunk a szálláson, és meghitten fejretevős barkóbáztunk, immár 5en, István, Misi, Ági, Vera és szerény személyem, mert Virág és Péter napközben hazarepültek. Aztán elbúcsúztunk szenzációs hostunktól, Istvántól, és lélekben búcsút vettünk Texastól is, ami valóban 1 külön ország, ahol minden nagyobb (everything is BIGGER in Texas) és ahol nem hívják a 911-et, inkább rögtön lelőnek (We don'tt dial 911). Pár óra szundítás után hajnali kelés következett, mert másnap reggel 6kor illetve 6.30kor indultak a gépeink New Orleansba. Hát igen ez 1 vicces sztori, 4en 2 géppel vettük be New Orleanst, ami egyébként csak a Big Easy becenévre hallgat, és valóban elég easy ott a hangulat:) Na szóval az történt, hogy a jegyfoglalás nagy izgalmában Ági a 6.30as járat helyett valahogy a 6 órásra foglalt helyet magának, és Misi, aki csak pár nappal később foglalt, jófejül szolidaritott vele, és bevállalta, hogy repül vele 6kor. Hát igen, korábban még az utazástervezésnél annyit poénkodtam vele, hogy majd én csinálom mindenkinek a foglalását és véletlenül mindenkit elküldök más-más helyre, hogy majdnem bejött.:) Mondjuk nekem 1 szavam sem lehet a félrefoglalásról, hiszen én a bostoni buszra 12 órával korábbi időpontra foglaltam jegyet, szóval ez a fél óra fel sem tűnt:) Nahh hát sztem 3-3.15kor keltünk, 4re taxiba vágtuk magunkat és irány a reptér, hogy kis túránkat immáron 4en (a kemény mag) New Orleansban folytathassuk.
Hahhh és innentől kezdve teljes Big Easy rajongó lettem. Már a reptéren éreztem, hogy ez szerelem lesz első látásra, mert már ott lehet érezni, hogy ez a város különleges, fülledt, lenyűgöző hangulatú, pálmafás és persze zenés mert itt tényleg minden a jazzről szól. Minden sarkon fekete kiskölykök trombitálják a When the saints go marchin' in-t http://www.youtube.com/watch?v=hZNYMwgHIAg&feature=related
amit elég hamar a new orleansi himnuszunkká fogadtunk. A város hangulata fergeteges, laza és hihetetlenül izgalmas. A reptérről a szállásra taxival jutottunk el, és már az út során éreztem, hogy ez végzetes lesz, beleszerettem a kúriákba, a pálmafás sétányokba, a villamosba, az utcákba és mindenbe komplettül. És ekkor még bele sem szagoltam a levegőjébe, rá sem tettem a lábam a földjére, és nem éreztem a szíve lüktetését. Mindez az érzés az autóban csapott le, és alig vártam a folytatást. Nahh mikor aztán kiszálltunk a garden discrictben lévő hostelünknél, és megpillantottam a kerteket, a házakat, a régi autót az udvarban
azonnal megbizonyosodtam róla, hogy elkapott a hely szelleme és végleg magával ragadott. Lepakoltunk a szobában, összedugtuk a fejünket, hogy miket vegyünk célba első körben, és a verőfényes napsütésben bevillamosoztunk a vágy villamosán a központba, hogy átadjuk magunkat a Big Easynek. Miután leszálltunk a villamosról és körbenéztem, villámcsapásként sújtott belém az érzés, hogy nagyon tudnék ott élni. Nagyon de nagyon de nagyon. 3 hónap után először éreztem magam otthon valahol, és hihetetlen élmény volt. Egyrészt az otthon érzése, másrészt az az érzés, amikor tudod, hogy már jártál itt, valamikor nagyon nagyon régen....talán más korban, más testben de ugyanezzel a lélekkel, ami megőrzött 1 emlékdarabot. Nahh hát ez csapott fejbe a villamosról leszállva a járdaszegélyen:) És innentől kezdve felhőtlen öröm és boldogság. Elmorzsoltam pár mantrát, hogy NYban tartós legyen a hóvihar, ami miatt lezárták a reptereket, és tartson el mondjuk úgy jövő őszig, és akkor Amicis kénytelen lenne nekem ott helyben New Orleansban gyakorlati helyet találni, vagy legalább pár napig-hétig, hogy meghosszabbíthassam a szabadságomat, persze csak a hó miatti kényszerszabadság, de végül ezek az álmok nem váltak valóra. Brűűűűűű.
No aztán sétálgattunk a pálmafás utcákon, és 1 gyors reggeli után végül 1 kaszinóban kötöttünk ki, csak beugrottunk körbenézni, meg én elhatároztam, hogy gyorsan megduplázom az ösztöndíjamat, ha már ott vagyunk és körbenézünk:) Szerencsére akkor még Amicis nem utalta a következő havit, így nem fenyegetett a teljes eladósodás veszélye a nagy duplázás közepette. A nagy játékszenvedély vége az lett, hogy Misivel leültünk 1 géphez, ami minimum 5 dolláros címlettel működik elvileg, de mi kisütöttük, hogy tuti mükszik az 1 dollárossal is. Persze tévedtünk, és az 1 dollárocskát nem a bankjegyben adta ki, hanem csekkben, szóval oda kellett mennünk a kasszához, hogy büszkén átvehessem az 1 dolláros nyereményemet.:) Vicces volt.
Aztán hajókáztunk a Mississippin, helyi specialitásokat ebédeltünk miközben szólt az élő jazz, sétáltunk a francia negyedben, a folyóparton, elmentünk 1 híres piacra, parkba, jazztől harsogó terekre, és Amszterdamra emlékeztető vidám utcákba. A leghíresebb utcája a Bourbon street (üldöz a viszki, nem tehetek róla), ahol mindenki az utcán szippantja a koktálját,( a legismertebb a Hurricane, Katrina után szabadon, de én imádom ezt a humort:)) és az utcán partyzik. Az egész utca bárokból, klubbokból és sztriptíz bárokból áll, szóval igazán Amszterdamban éreztem magam:) Maggaaa a fertőőőőőőőő muhhhaha. Szuper volt, na,otthon, édes otthon.:)
Este hazaugrottunk 1-2 órára ledőlni, mert a hajnali keléstől és az egész napos városnézéstől kezdtünk 1 vert hadseregre hasonlítani, és buliképes állapotba akartuk hozni magunkat az előszilveszterre, mert hogy december 30-át írtunk aznap. A kis pihenő közben Ági rájött, hogy neki most annyira nem tombol a bugi a lábában, és folytatná a kis pihenőt másnap reggelig, így hármunknak, Verának, Misinek és nekem kellett megbirkózni a bourbonnel és a bourbon streettel:) Mi derekasan álltuk a próbát, és néhány koccintás után taxiba pattantunk ( az indiai taxis, miután feledhetetlen emléket okoztunk neki a sok hülyeséggel, amit összehordzunk neki az úton, meg is adta a számát), és a nekivágtunk a bourbon streetnek. Először betértünk 1 sztriptízbárba, amit mi Verával nagyon élveztünk, annyira, hogy még akkor is ottmaradtunk, mikor Misi már tovább állt, és vissza kellett jönnie értünk, hogy kirángasson:) Tényleg izgi volt és tanulságos, nem vitás.
Eztán 3 bárba szabadultunk be, de lehet, hogy volt az 4 is, így utólag kicsit összefolynak már az emlékek, mindenesetre elég nagyot tomboltunk, arra tisztán emlékszem.
Másnap, dec 31-én Ági frissen, üdén, energikusan és tettre készen ébredt, mi hárman meg agyonverve és kifacsarva. Szerencsére Ági komplett programtervvel állt elő mikorra mi felébredtünk, így esélyünk sem volt a napot a szálláson pihegve és regenerálódva vesztegetnünk. Ami tök jó, hiszen azért voltunk ott, hogy várost nézzünk, aludni bárhol lehet. Na így aztán besétáltunk a városba, rengeteget, rengeteget, rengeteget sétáltunk, gyönyörű volt, hangulatos, izgalmas és lehengerlő. Misivel mi kevésbé bírtuk a túrát, így volt, hogy igazi csöves módjára ledőltünk az út melletti fűfelületre 1et szunyni amíg Vera és Ági megnézett valamit, csak hogy újra készen álljunk a további barangolásra. Újabb hosszas folyóparton és parkokban sétálgatás és gyönyörködés után végül Vera is kidőlt velünk az útszélen, és a híres temetőt már csak Ági tudta megnézni, bennünk már nem volt erő moccanni sem. Szóval megint hazatértünk hangulatos kis szobácskánkba megpihenni a szilveszteri őrület előtt.:)
1-2 órás pihenő után Ági felrázta bennünk a lelket, és indiai taxis barátunkkal ismét nekivágtunk a bourbon street bárjainak.Illetve előtte még betértünk 1 helyi börgerre és a híres hurrikánra 1 étterembe, csak hogy legyen energiánk az éjszakára. Minden bár, szórakozóhely és az utca is teli volt az óévet búcsúztató tömeggel, és nehezen lehetett mozdulni a hömpölygő embertömegben. Szerencsére találtunk 1 jó kis élőzenés bárt, ahol még volt számunkra 1 kis hely, így ott köszöntöttük az újévet vidám koccintással. A szilveszteri mulatás hozzánk képest elég szolidra sikerült, merthogy másnap, 1-jén, hajnali 4 körüli kelés volt beütemezve, hiszen reggel korai géppel tértünk vissza NY-ba és Bostonba, de szerintem senki sem bánta, hiszen az elmúlt 8 nap minden perce 1 hatalmas buli volt mindannyiunk számára. Annyira, hogy azóta nekiálltunk tervezni a következő közös utakat, és mindannyian repesve várjuk a tavaszi HAESF-es fieldtripet. Wuhhhuuuu!!!
Másnap megnéztük Austint, ez alkalommal nem csak a 6-ik utcát; elmentünk a Kapitoleumba, sétálgattunk, beültünk 1 Starbucksba 1 kávéra és egy templomba gyónni, majd ismét lóra pattanva (Honda és Ford) elindultunk Houstonba. Az estét a szálláson töltöttük meghitten viszkikólázva (most már télleg nekiállok méregteleníteni), gyilkososozva és ektivitizve. Legendás volt:)
Másnap megnéztük a houstoni űrközpontot és időközben kezdett megfogyatkozni kis társaságunk, mert Anita és Nándi hazaröppentek. Este kitakarítottuk az autót, amit István kért kölcsön a főnökétől és elég mókásra sikeredett a közös autóporszívózás és műszerfalfényezés. Ezután az este további részére nem emlékszem , mert 1 hatalmas adag lazannya után bealudtam, vagy inkább beájultam a fáradtságtól.
A következő reggel szakadó esőre ébredtünk, de szerencsénk volt mert 1 hatalmas bundáskenyeres reggeli után (köszi Misi) kocsival értünk jött Ági houstoni barátnője, Amanda, és vele végigkocsikáztuk a várost. Szó szerint végigkocsikáztuk, mert Houstonban semmihez nem kell kiszállni az autóból. Pénzt is simán fel lehet venni, csak le kell tekerni az ablakot a drájvszrúnál. És a városközpontban 1 egész földalatti város van elrejtve, boltokkal, fodrásszal, bárokkal, kajáldákkal. Mindez tényleg 1 földalatti alagútrendszerben. Engem 1 kicsit vlmi patkánytanyára emlékeztetett, de mindenesetre egyedi megoldás a nyári meleg és a téli esőzés ellen. No aztán kipróbáltuk az igazi texasi csirkeszárnyakat és a helyi sört 1 nagyontexasinak tűnő helyen, majd bevetettük magunkat 1 hatttalmas italboltba, de akkorába, hogy még magyar borokat is árulnak. Igaz vlmi Katica nevű, általam sosem hallott turpisságot, de akkkor is. (na jó jó jó, persze a Tokaji is ott pislogott Katica mellett). Istvánnak beszereztünk vlmi viszkikülönlegességet hálánk jeléül a szállásért, illetve mert kiittuk a készletét.:)
Este a bepakolással piszmogtunk a szálláson, és meghitten fejretevős barkóbáztunk, immár 5en, István, Misi, Ági, Vera és szerény személyem, mert Virág és Péter napközben hazarepültek. Aztán elbúcsúztunk szenzációs hostunktól, Istvántól, és lélekben búcsút vettünk Texastól is, ami valóban 1 külön ország, ahol minden nagyobb (everything is BIGGER in Texas) és ahol nem hívják a 911-et, inkább rögtön lelőnek (We don'tt dial 911). Pár óra szundítás után hajnali kelés következett, mert másnap reggel 6kor illetve 6.30kor indultak a gépeink New Orleansba. Hát igen ez 1 vicces sztori, 4en 2 géppel vettük be New Orleanst, ami egyébként csak a Big Easy becenévre hallgat, és valóban elég easy ott a hangulat:) Na szóval az történt, hogy a jegyfoglalás nagy izgalmában Ági a 6.30as járat helyett valahogy a 6 órásra foglalt helyet magának, és Misi, aki csak pár nappal később foglalt, jófejül szolidaritott vele, és bevállalta, hogy repül vele 6kor. Hát igen, korábban még az utazástervezésnél annyit poénkodtam vele, hogy majd én csinálom mindenkinek a foglalását és véletlenül mindenkit elküldök más-más helyre, hogy majdnem bejött.:) Mondjuk nekem 1 szavam sem lehet a félrefoglalásról, hiszen én a bostoni buszra 12 órával korábbi időpontra foglaltam jegyet, szóval ez a fél óra fel sem tűnt:) Nahh hát sztem 3-3.15kor keltünk, 4re taxiba vágtuk magunkat és irány a reptér, hogy kis túránkat immáron 4en (a kemény mag) New Orleansban folytathassuk.
Hahhh és innentől kezdve teljes Big Easy rajongó lettem. Már a reptéren éreztem, hogy ez szerelem lesz első látásra, mert már ott lehet érezni, hogy ez a város különleges, fülledt, lenyűgöző hangulatú, pálmafás és persze zenés mert itt tényleg minden a jazzről szól. Minden sarkon fekete kiskölykök trombitálják a When the saints go marchin' in-t http://www.youtube.com/watch?v=hZNYMwgHIAg&feature=related
amit elég hamar a new orleansi himnuszunkká fogadtunk. A város hangulata fergeteges, laza és hihetetlenül izgalmas. A reptérről a szállásra taxival jutottunk el, és már az út során éreztem, hogy ez végzetes lesz, beleszerettem a kúriákba, a pálmafás sétányokba, a villamosba, az utcákba és mindenbe komplettül. És ekkor még bele sem szagoltam a levegőjébe, rá sem tettem a lábam a földjére, és nem éreztem a szíve lüktetését. Mindez az érzés az autóban csapott le, és alig vártam a folytatást. Nahh mikor aztán kiszálltunk a garden discrictben lévő hostelünknél, és megpillantottam a kerteket, a házakat, a régi autót az udvarban
azonnal megbizonyosodtam róla, hogy elkapott a hely szelleme és végleg magával ragadott. Lepakoltunk a szobában, összedugtuk a fejünket, hogy miket vegyünk célba első körben, és a verőfényes napsütésben bevillamosoztunk a vágy villamosán a központba, hogy átadjuk magunkat a Big Easynek. Miután leszálltunk a villamosról és körbenéztem, villámcsapásként sújtott belém az érzés, hogy nagyon tudnék ott élni. Nagyon de nagyon de nagyon. 3 hónap után először éreztem magam otthon valahol, és hihetetlen élmény volt. Egyrészt az otthon érzése, másrészt az az érzés, amikor tudod, hogy már jártál itt, valamikor nagyon nagyon régen....talán más korban, más testben de ugyanezzel a lélekkel, ami megőrzött 1 emlékdarabot. Nahh hát ez csapott fejbe a villamosról leszállva a járdaszegélyen:) És innentől kezdve felhőtlen öröm és boldogság. Elmorzsoltam pár mantrát, hogy NYban tartós legyen a hóvihar, ami miatt lezárták a reptereket, és tartson el mondjuk úgy jövő őszig, és akkor Amicis kénytelen lenne nekem ott helyben New Orleansban gyakorlati helyet találni, vagy legalább pár napig-hétig, hogy meghosszabbíthassam a szabadságomat, persze csak a hó miatti kényszerszabadság, de végül ezek az álmok nem váltak valóra. Brűűűűűű.
No aztán sétálgattunk a pálmafás utcákon, és 1 gyors reggeli után végül 1 kaszinóban kötöttünk ki, csak beugrottunk körbenézni, meg én elhatároztam, hogy gyorsan megduplázom az ösztöndíjamat, ha már ott vagyunk és körbenézünk:) Szerencsére akkor még Amicis nem utalta a következő havit, így nem fenyegetett a teljes eladósodás veszélye a nagy duplázás közepette. A nagy játékszenvedély vége az lett, hogy Misivel leültünk 1 géphez, ami minimum 5 dolláros címlettel működik elvileg, de mi kisütöttük, hogy tuti mükszik az 1 dollárossal is. Persze tévedtünk, és az 1 dollárocskát nem a bankjegyben adta ki, hanem csekkben, szóval oda kellett mennünk a kasszához, hogy büszkén átvehessem az 1 dolláros nyereményemet.:) Vicces volt.
Aztán hajókáztunk a Mississippin, helyi specialitásokat ebédeltünk miközben szólt az élő jazz, sétáltunk a francia negyedben, a folyóparton, elmentünk 1 híres piacra, parkba, jazztől harsogó terekre, és Amszterdamra emlékeztető vidám utcákba. A leghíresebb utcája a Bourbon street (üldöz a viszki, nem tehetek róla), ahol mindenki az utcán szippantja a koktálját,( a legismertebb a Hurricane, Katrina után szabadon, de én imádom ezt a humort:)) és az utcán partyzik. Az egész utca bárokból, klubbokból és sztriptíz bárokból áll, szóval igazán Amszterdamban éreztem magam:) Maggaaa a fertőőőőőőőő muhhhaha. Szuper volt, na,otthon, édes otthon.:)
Este hazaugrottunk 1-2 órára ledőlni, mert a hajnali keléstől és az egész napos városnézéstől kezdtünk 1 vert hadseregre hasonlítani, és buliképes állapotba akartuk hozni magunkat az előszilveszterre, mert hogy december 30-át írtunk aznap. A kis pihenő közben Ági rájött, hogy neki most annyira nem tombol a bugi a lábában, és folytatná a kis pihenőt másnap reggelig, így hármunknak, Verának, Misinek és nekem kellett megbirkózni a bourbonnel és a bourbon streettel:) Mi derekasan álltuk a próbát, és néhány koccintás után taxiba pattantunk ( az indiai taxis, miután feledhetetlen emléket okoztunk neki a sok hülyeséggel, amit összehordzunk neki az úton, meg is adta a számát), és a nekivágtunk a bourbon streetnek. Először betértünk 1 sztriptízbárba, amit mi Verával nagyon élveztünk, annyira, hogy még akkor is ottmaradtunk, mikor Misi már tovább állt, és vissza kellett jönnie értünk, hogy kirángasson:) Tényleg izgi volt és tanulságos, nem vitás.
Eztán 3 bárba szabadultunk be, de lehet, hogy volt az 4 is, így utólag kicsit összefolynak már az emlékek, mindenesetre elég nagyot tomboltunk, arra tisztán emlékszem.
Másnap, dec 31-én Ági frissen, üdén, energikusan és tettre készen ébredt, mi hárman meg agyonverve és kifacsarva. Szerencsére Ági komplett programtervvel állt elő mikorra mi felébredtünk, így esélyünk sem volt a napot a szálláson pihegve és regenerálódva vesztegetnünk. Ami tök jó, hiszen azért voltunk ott, hogy várost nézzünk, aludni bárhol lehet. Na így aztán besétáltunk a városba, rengeteget, rengeteget, rengeteget sétáltunk, gyönyörű volt, hangulatos, izgalmas és lehengerlő. Misivel mi kevésbé bírtuk a túrát, így volt, hogy igazi csöves módjára ledőltünk az út melletti fűfelületre 1et szunyni amíg Vera és Ági megnézett valamit, csak hogy újra készen álljunk a további barangolásra. Újabb hosszas folyóparton és parkokban sétálgatás és gyönyörködés után végül Vera is kidőlt velünk az útszélen, és a híres temetőt már csak Ági tudta megnézni, bennünk már nem volt erő moccanni sem. Szóval megint hazatértünk hangulatos kis szobácskánkba megpihenni a szilveszteri őrület előtt.:)
1-2 órás pihenő után Ági felrázta bennünk a lelket, és indiai taxis barátunkkal ismét nekivágtunk a bourbon street bárjainak.Illetve előtte még betértünk 1 helyi börgerre és a híres hurrikánra 1 étterembe, csak hogy legyen energiánk az éjszakára. Minden bár, szórakozóhely és az utca is teli volt az óévet búcsúztató tömeggel, és nehezen lehetett mozdulni a hömpölygő embertömegben. Szerencsére találtunk 1 jó kis élőzenés bárt, ahol még volt számunkra 1 kis hely, így ott köszöntöttük az újévet vidám koccintással. A szilveszteri mulatás hozzánk képest elég szolidra sikerült, merthogy másnap, 1-jén, hajnali 4 körüli kelés volt beütemezve, hiszen reggel korai géppel tértünk vissza NY-ba és Bostonba, de szerintem senki sem bánta, hiszen az elmúlt 8 nap minden perce 1 hatalmas buli volt mindannyiunk számára. Annyira, hogy azóta nekiálltunk tervezni a következő közös utakat, és mindannyian repesve várjuk a tavaszi HAESF-es fieldtripet. Wuhhhuuuu!!!
2011. január 4., kedd
Núria
Hát sajnos dec 23-án eljött az a szomorú pillanat, amikor érzékeny búcsút kellett vennem Núriától, az itteni gondoskodó anyukámtól, szeleburdi kislányomtól, mókás kishúgomtól és óvó nővéremtől.A szerepek a szituációtól függően változtak, de mindenesetre nagyon összenőttünk, az nem vitás. A reggeli könnyes búcsút persze 1 sor mókakacagás előzte meg, ami feledhetetlenné tette az elválást.
Előtte szombaton Ágival és Verával elraboltuk Nút, és elvittük a Bodies-ra, amiért már október eleje óta lelkesedett, de sose tudtunk rá időt szakítani. Nekünk 3unknak kevésbé vágott témába, de Nú idegenvezetésével nagyon élvezhető volt, öröm volt nézni, ahogy lelkesen magyarázta az izmok és a szervek működését 1 marketingesnek, 1 bölcsésznek és 1 szociológusnak:) Aztán 1 hatalmas ebéd Ági mexikói helyén, majd irány a Bronx, ahol is néhány órát Ézsaiás otthonában töltöttünk wii-zéssel és Núria meglepésével. Galád módon 1 borzasztórózsaszín (gyűlöli ezt a színt, de mindig rám emlékezteti:)))) NY-os pólót kapott, amit mindannyian aláírtunk (lakótársak, magyar HAESFesek, Ézsaiás) és 1 metrokártyatartót, amivel régóta szemezett. Még 1 picit wii-ztünk (én teljesen beleszerettem a boxba, mindenkit vadul kiütöttem, annyira, hogy ha lenne itt tvnk, tuti boxfüggő lennék, de szerencsére nincs) majd irány haza és készülődés az esti meglepi partyra. 1 igazán sznobnak tűnő tetőteraszos helyen kötöttünk ki, 1 hatalmas épület 20. emeletén fullpanorámával az Empire State Buildingre. Én mondtam, hogy sznobnat tűnik, de meglepő módon az emberek nem voltak azok, és a zene is hihetetlenül jó volt. Nú nagyon édes volt, ő is készített számunkra személyre szabott ajándékot. Én 1 általa készített mary poppinsos naptárat kaptam, méghozzá én vgayok rajta mary poppins szerelésben, jahh és 1 nagyon édes képeslapot, amit szintén ő készített, és eléggé megható sorokat vésett rá. Annyira, hogy végig sem tudtam olvasni, mert az 1. 2 mondat után leömlött a Niagara az arcomon, igen, ott a nemisannyirasznobhely közepén. Szóval napoltam a dolgot egy kevésbé megható időpontra, és inkább a jókedvű partyzást választottam. Mondjuk még Núria beismerte, hogy a pólójára általam írt üzenetet nem tudta végig olvasni Ézsaiás lakásában, mert az 1. 2 mondat után ő is rájött, hogy ezt ő sem úszná meg szárazon, ami ismét beindította nálam a Niagara effektust, de szerencsére 1 kis viszkis forrócsoki hamar helyrehozott (azt hiszem méregtelenítenem kell) és nekiálltunk erőteljesen bulizni, ami hát meg kell hagyni, elég jól ment. Annyira, hogy vasárnap napközben nem tudtunk becsatlakozni Núhoz a városnézős programjába, mert Ági is és én is az egész napot ágyban töltöttük regenerálódással. Este azért összekaptam magam és találkoztam vele a kedvenc parkjában 1 palacsintára, de a sörözés helyett inkább a szolid teázást választottam (mert méregtelenítek ugye)
No aztán a csütörtök reggeli búcsú előtt még szerda este hatalmas búcsúvacsorát csaptunk, Nú 1 hadseregnek elegendő katalán finomságot varázsolt az asztalra, de annyit, hogy még 2 nap múlva is azt reggeliztem a kócsszörfösökkel, pedig kb 15en lehettünk.
És sajnos eljött a csütörtök reggel, a tényleges a búcsú ideje. Próbáltam kemény lenni, és 1 kézfogással elintézni a dolgot, mert az első találkozásunk is 1 (részemről) hűvös kézfogással indult, de mire észbe kaptam már Nú telekönnyezte a pulcsimat, aztán én az övét, aztán ő az enyémet aztán én az övét:) Hát szóval tőle nem lehetett egy egyszerű sziával elválni, bár nagyon igyekeztem, de mivel ő volt ebben a lakásban a kedvesség és a szeretet megtestesítője, 1 pöppet nedvesebbre sikerült az adiós, mint, ahogy arra számítottam.:) Szerencsére a NY-i hideg szél azonnal kifújt a szememből számból orromból minden folyadékot, így egész tűrhető állapotban kerültem be az irodába.
Az év számomra utolsó munkanapját meg eléggé hektikusnak nevezném, így nem volt túl sok időm szomorkodni. Másnap meg, dec 24-én kezdetét vette kinttartózkodásom eddigi legjobb kalandtúrája (nemsokára részletesen) ami szintén nem volt alkalmas szomorkodásra, és ez pont így jó. Csak az utóbbi pár napban, hogy megint itt vagyok NY-ban, kezdem felfogni, hogy hoppá, tényleg hazament. Brűűűűűűű. Valóban, a lakás egészen más nélküle, és jobb, ha minél hamarabb elfogadom. Szerencsére lóg nekem 1 beígért katalán omlettel, amit be kell hajtanom rajta valahol, vagy Barcelonában vagy Pesten, és ha kajáról van szó, akkor nem felejtek:)
Előtte szombaton Ágival és Verával elraboltuk Nút, és elvittük a Bodies-ra, amiért már október eleje óta lelkesedett, de sose tudtunk rá időt szakítani. Nekünk 3unknak kevésbé vágott témába, de Nú idegenvezetésével nagyon élvezhető volt, öröm volt nézni, ahogy lelkesen magyarázta az izmok és a szervek működését 1 marketingesnek, 1 bölcsésznek és 1 szociológusnak:) Aztán 1 hatalmas ebéd Ági mexikói helyén, majd irány a Bronx, ahol is néhány órát Ézsaiás otthonában töltöttünk wii-zéssel és Núria meglepésével. Galád módon 1 borzasztórózsaszín (gyűlöli ezt a színt, de mindig rám emlékezteti:)))) NY-os pólót kapott, amit mindannyian aláírtunk (lakótársak, magyar HAESFesek, Ézsaiás) és 1 metrokártyatartót, amivel régóta szemezett. Még 1 picit wii-ztünk (én teljesen beleszerettem a boxba, mindenkit vadul kiütöttem, annyira, hogy ha lenne itt tvnk, tuti boxfüggő lennék, de szerencsére nincs) majd irány haza és készülődés az esti meglepi partyra. 1 igazán sznobnak tűnő tetőteraszos helyen kötöttünk ki, 1 hatalmas épület 20. emeletén fullpanorámával az Empire State Buildingre. Én mondtam, hogy sznobnat tűnik, de meglepő módon az emberek nem voltak azok, és a zene is hihetetlenül jó volt. Nú nagyon édes volt, ő is készített számunkra személyre szabott ajándékot. Én 1 általa készített mary poppinsos naptárat kaptam, méghozzá én vgayok rajta mary poppins szerelésben, jahh és 1 nagyon édes képeslapot, amit szintén ő készített, és eléggé megható sorokat vésett rá. Annyira, hogy végig sem tudtam olvasni, mert az 1. 2 mondat után leömlött a Niagara az arcomon, igen, ott a nemisannyirasznobhely közepén. Szóval napoltam a dolgot egy kevésbé megható időpontra, és inkább a jókedvű partyzást választottam. Mondjuk még Núria beismerte, hogy a pólójára általam írt üzenetet nem tudta végig olvasni Ézsaiás lakásában, mert az 1. 2 mondat után ő is rájött, hogy ezt ő sem úszná meg szárazon, ami ismét beindította nálam a Niagara effektust, de szerencsére 1 kis viszkis forrócsoki hamar helyrehozott (azt hiszem méregtelenítenem kell) és nekiálltunk erőteljesen bulizni, ami hát meg kell hagyni, elég jól ment. Annyira, hogy vasárnap napközben nem tudtunk becsatlakozni Núhoz a városnézős programjába, mert Ági is és én is az egész napot ágyban töltöttük regenerálódással. Este azért összekaptam magam és találkoztam vele a kedvenc parkjában 1 palacsintára, de a sörözés helyett inkább a szolid teázást választottam (mert méregtelenítek ugye)
No aztán a csütörtök reggeli búcsú előtt még szerda este hatalmas búcsúvacsorát csaptunk, Nú 1 hadseregnek elegendő katalán finomságot varázsolt az asztalra, de annyit, hogy még 2 nap múlva is azt reggeliztem a kócsszörfösökkel, pedig kb 15en lehettünk.
És sajnos eljött a csütörtök reggel, a tényleges a búcsú ideje. Próbáltam kemény lenni, és 1 kézfogással elintézni a dolgot, mert az első találkozásunk is 1 (részemről) hűvös kézfogással indult, de mire észbe kaptam már Nú telekönnyezte a pulcsimat, aztán én az övét, aztán ő az enyémet aztán én az övét:) Hát szóval tőle nem lehetett egy egyszerű sziával elválni, bár nagyon igyekeztem, de mivel ő volt ebben a lakásban a kedvesség és a szeretet megtestesítője, 1 pöppet nedvesebbre sikerült az adiós, mint, ahogy arra számítottam.:) Szerencsére a NY-i hideg szél azonnal kifújt a szememből számból orromból minden folyadékot, így egész tűrhető állapotban kerültem be az irodába.
Az év számomra utolsó munkanapját meg eléggé hektikusnak nevezném, így nem volt túl sok időm szomorkodni. Másnap meg, dec 24-én kezdetét vette kinttartózkodásom eddigi legjobb kalandtúrája (nemsokára részletesen) ami szintén nem volt alkalmas szomorkodásra, és ez pont így jó. Csak az utóbbi pár napban, hogy megint itt vagyok NY-ban, kezdem felfogni, hogy hoppá, tényleg hazament. Brűűűűűűű. Valóban, a lakás egészen más nélküle, és jobb, ha minél hamarabb elfogadom. Szerencsére lóg nekem 1 beígért katalán omlettel, amit be kell hajtanom rajta valahol, vagy Barcelonában vagy Pesten, és ha kajáról van szó, akkor nem felejtek:)
Boston Boston
Kedves naplóm! Azt hiszem, az utóbbi időben elhanyagoltalak. Nem kicsit, nagyon. No de újra itt.
Tehát, valamikor december elején, ki tudja már mikor, bevettük Bostont 1 hétvégére. A buszunk péntek este indult, s csodával határos módon mindannyian, Núria, Ági+ Ági munkatársa,Lenara, Vera, sőt még én is odaértem időben, és készen álltunk a 6.30as indulásra. Felszállásnál kiderült, hogy én 12 órával előbbre, a reggeli 6.30as buszra foglaltam jegyet, szóval kispadra ültettek, hogy ha esetleg lesz hely az esti járaton, akkor 5 dollárért én is beszállhatok. 1 pillanatra leállt a szívem, de szerencsémre félig volt a busz, és az 5 dollárról is megfeledkeztek, én meg nem erőltettem, inkább gyorsan felpattantam és irány Boston.
Ott a helyi HAESF-es alakulat, Misi, Nándi és Orsi várt ránk, és az estét ki-ki a szállásán töltötte. Ági és Lenara Misiéknél aludt, Vera Nándinál, míg Núriát és engem egy Fulbrightos magyar srác, Tamás szállásolt el. Sajnos hozzá is elért a viszkis történetem híre, így az estét a nyugodt pihenés helyett 1 helyi krimóban kellett töltenünk Núval és Tamással, de mondjuk annyira nem tiltakoztunk. Csak másnap a szervezetünk a korai kelés ellen.
És innentől kezdve filmszakadás. Olyan régen volt már, és azóta annyi minden történt, hogy nem elkékszem pontosan a részletekre. A szombat városnézéssel telt, az biztos, és az is biztos, hogy mindannyian imádtuk a várost, élveztük az együttlétet, és a szuper idegenvezetést. Boston nagyon tetszett, annyira, hogy Boston-NYC 1-0.
Este pedig 1 buliba voltunk hivatalosak, olyan lángosozós-forraltboros mikulás party féleség a bostoni magyarok szervezésében. Rengetegen voltunk, nagyon jól estek a hazai ízek, majd a beszélgetős partyt kis csapatunk elég hamar a saját ízlésére formálta. Először szolid karaoke (már amennyire az lehet szolid) majd vad tombolás. Szerencsére a háziaknak tetszett a dolog, így nem kellett idő előtt távoznunk, sőt nagy hangfalakat is kaptunk, biztos ami biztos:)
Aztán vasárnap szakadó esőben fedeztük fel Boston további érdekességeit, de az amszterdami monszunok után fel sem tűnt, hogy zuhog. Sőt, határozottan élveztem:) Boston tetszik, mondtam már? Európai stílusú, élhető, tiszta, zöld és hangulatos. 2-0.
Maga a kirándulás nagyon jó volt, ismét bebizonyosodott, amit már otthon is éreztünk, ez a HAESF-es csoport eléggé egyben van.:)
Tehát, valamikor december elején, ki tudja már mikor, bevettük Bostont 1 hétvégére. A buszunk péntek este indult, s csodával határos módon mindannyian, Núria, Ági+ Ági munkatársa,Lenara, Vera, sőt még én is odaértem időben, és készen álltunk a 6.30as indulásra. Felszállásnál kiderült, hogy én 12 órával előbbre, a reggeli 6.30as buszra foglaltam jegyet, szóval kispadra ültettek, hogy ha esetleg lesz hely az esti járaton, akkor 5 dollárért én is beszállhatok. 1 pillanatra leállt a szívem, de szerencsémre félig volt a busz, és az 5 dollárról is megfeledkeztek, én meg nem erőltettem, inkább gyorsan felpattantam és irány Boston.
Ott a helyi HAESF-es alakulat, Misi, Nándi és Orsi várt ránk, és az estét ki-ki a szállásán töltötte. Ági és Lenara Misiéknél aludt, Vera Nándinál, míg Núriát és engem egy Fulbrightos magyar srác, Tamás szállásolt el. Sajnos hozzá is elért a viszkis történetem híre, így az estét a nyugodt pihenés helyett 1 helyi krimóban kellett töltenünk Núval és Tamással, de mondjuk annyira nem tiltakoztunk. Csak másnap a szervezetünk a korai kelés ellen.
És innentől kezdve filmszakadás. Olyan régen volt már, és azóta annyi minden történt, hogy nem elkékszem pontosan a részletekre. A szombat városnézéssel telt, az biztos, és az is biztos, hogy mindannyian imádtuk a várost, élveztük az együttlétet, és a szuper idegenvezetést. Boston nagyon tetszett, annyira, hogy Boston-NYC 1-0.
Este pedig 1 buliba voltunk hivatalosak, olyan lángosozós-forraltboros mikulás party féleség a bostoni magyarok szervezésében. Rengetegen voltunk, nagyon jól estek a hazai ízek, majd a beszélgetős partyt kis csapatunk elég hamar a saját ízlésére formálta. Először szolid karaoke (már amennyire az lehet szolid) majd vad tombolás. Szerencsére a háziaknak tetszett a dolog, így nem kellett idő előtt távoznunk, sőt nagy hangfalakat is kaptunk, biztos ami biztos:)
Aztán vasárnap szakadó esőben fedeztük fel Boston további érdekességeit, de az amszterdami monszunok után fel sem tűnt, hogy zuhog. Sőt, határozottan élveztem:) Boston tetszik, mondtam már? Európai stílusú, élhető, tiszta, zöld és hangulatos. 2-0.
Maga a kirándulás nagyon jó volt, ismét bebizonyosodott, amit már otthon is éreztünk, ez a HAESF-es csoport eléggé egyben van.:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)