2011. január 23., vasárnap

Vacvacvac

Nahh hát az van, hogy beköszöntött NY-ba a tél, de úgy igazán.Két hete még azt jósoltam, hogy enyhe telünk lesz, mely mondatom azóta szállóigévé vált itt a -10 fokokban. Ma átmentem a west sájdra Verával találkozni, hogy megnézzük a Jets Pittsburgh meccset (amerikaifoci). Az úton konstatáltam, hogy ez életem talán leghidegebb tele. Én ilyet még nem éreztem, komolyan. Először az agyvelőm dermedt meg a hidegben, és hallottam, amint kocsonya módjára remeg a koponyámban, aztán a szemgolyóim fagytak üveggolyókká, amely ellen úgy próbáltam védekezni, hogy összeszorítottam a szemhéjamat, hátha az a kis bőrdarab fagyásgátlóként szolgál. Mondjuk elég balesetveszélyes csukott szemmel mászkálni az utcán, de a szükség nagy úr. Nahh mikor kiértem a buszmegállóba, pont az orrom előtt ment el a busz, így várnom kellett 10 percet a következőre, ami 1 örökkévalóságnak tűnt. Éreztem, ahogy fáznak a belsőszerveim, éreztem kihűlni a szívemet, tüdőmet, gyomromat, vesémet, májamat, mindent.Azt hiszem ilyet még nem éltem meg soha azelőtt. Annyira fáztam, hogy már azon is elgondolkoztam, hogy veszek egy sapkát, ami maga a vég. Szerintem utoljára 5 éves koromban lehetett rajtam sapka, amikor még nem tudtam kivédeni a szülői parancsot. Aztán a dackorszakban minden megváltozott,és azóta soha semmilyen körülmények között nem teszek a fejemre sapit. Az amszterdami fagyos szeles telet is átvészeltem nélküle, és azok után azt gondoltam, hogy bármit. Hát nem, mégsem. Lehet beszerzek olyan menő kötött úrhajóssapit, mert ha már lúd legyen kövér, és abban fogok majd feszíteni a latin gettóban. wahahahaha.
Amúgy a meccs elég unalmas volt, de valószínűleg azért, mert gőzünk sincs a szabályokról, úgy meg nehéz élvezni, ha azt sem vesszük észre, ha valaki pontot szerez:) Szóval inkább maradtunk a szokásos heti pletykálásnál, és lelkizésnél és persze az utazástervezésnél. És ezzel nagyjából vége is a hétvégének, és kezdődik 1 újabb hét. Jujjj nem szeretem a vasárnapokat, főleg a délutánjait, mert akkor már szorul a hurok, és közeledik a hétfő. Brűűűűűűűűű. Nem tudom, hogy hogy, de olyan gyorsan múlnak el a hétvégék, és jönnek el a hétfők, hogy huhhh. Ennek mi az ellenszere? Minden nap szombatot!!! http://www.youtube.com/watch?v=eRrwrB_Hd6U  Ha ezt a Kétfarkú Kutya Párt megígéri, én tuti rájuk szavazok:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése