Dec 23-a, utazásunk előestéje nagy izgalommal telt, telefonos időjárás jelentéskérés a texasi előőrstől(Gáspártól (István (HAESF)és Boldizsártól (Misi HAESF)), pakolás, készülődés,útlevél keresés, útlevél keresés, útlevél keresés, onlájn csekin Ágival és még rengeteg más utazás előtti fontos dolog:)
Telefonon megtudakoltam Istvántól, a houstoni hostunktól és Misitől, a Bostoni kollégánktól, aki lement már pár nappal előttünk, hogy milyen az idő és milyen ruhát vigyek. A napokban elég jó idő volt, pólóban mászkáltak, úgyhogy ez az örömhír, plusz a netes időjárás-előrejelzés meggyőztek arról, hogy főleg tavaszi-nyári felsőkkel és rövidnadrággal tömjem tele a hátizsákomat, és csak a biztonság kedvéért dobtam be 1-2 hosszabb ruhadarabot, hátha kellhet.
24-én reggel végre beszéltem szüleimmel skypon, és nagyon jó érzés volt, és Zozóval is csevegtünk 1 elég jó hangulatú félórát. Annyira de annyira de annyira hiányzik, hogy huhh. A 6 óra időeltolódás meg különösen gyilkos és megnehezíti a kommunikációt, de ez a bejegyzés nem erről szól, úgyhogy nem megyek bele a részletekbe. Annyi, hogy ha tudtam volna előre, hogy mi vár itt rám minden szempontból, nagyon valószínű, hogy ez a bejegyzés és a ny-i blogom nem született volna meg, merthogy 2010 szeptember 28-án reggel nem a ferihegyi reptérre mentem volna, hanem valszeg a kék metróval a Gyöngyösi utcából (Zozóalbérlet) a Pöttyös utcáig (Dórialbérlet). De szerencsére nem tudtam, így most folytatom is kis túránk ecsetelését.
Nahh szóval Ágival(HAESF) és Verával(HAESF) elég korán kimentünk a NY-i reptérre (tavaszi kabátban persze), mert gondoltuk teli lesz, így aztán volt 3 óránk a reptéren, mert rajtunk kívül kb csak a becsekkoltatóslányok voltak kint. A 3 óra amúgy nagyon kellemesen telt , karácsonyi zene a csapból is, egymás fényképezése A Nagy USA Útikönyv olvasgatása és mentális felkészülés a helyszínekre. A repülőúton revidiáltam régi nagy álmomat, hogy stewardess legyek, mert 1 akkora viharba és légörvénybe keveredtünk, hogy egymás kezét szorítva, nem túl természetes mosollyal (én halálradermedten Buddhához, Allahhoz, Jézushoz és Krisnához fohászkodva) landoltunk a houstoni reptéren, ahol már István és Misi várt ránk. A reptérről hazakocsikáztunk Istvánhoz és elkezdtünk szolidan karácsonyozni, ami jól is ment kb fél óráig, de aztán 1 kis hordóban érlelt párlat után nekiláttunk vadul tombolni, vagyis hivatalosan is megnyitottuk a rendhagyó karácsonyi túránkat.
Nahh szóval Ágival(HAESF) és Verával(HAESF) elég korán kimentünk a NY-i reptérre (tavaszi kabátban persze), mert gondoltuk teli lesz, így aztán volt 3 óránk a reptéren, mert rajtunk kívül kb csak a becsekkoltatóslányok voltak kint. A 3 óra amúgy nagyon kellemesen telt , karácsonyi zene a csapból is, egymás fényképezése A Nagy USA Útikönyv olvasgatása és mentális felkészülés a helyszínekre. A repülőúton revidiáltam régi nagy álmomat, hogy stewardess legyek, mert 1 akkora viharba és légörvénybe keveredtünk, hogy egymás kezét szorítva, nem túl természetes mosollyal (én halálradermedten Buddhához, Allahhoz, Jézushoz és Krisnához fohászkodva) landoltunk a houstoni reptéren, ahol már István és Misi várt ránk. A reptérről hazakocsikáztunk Istvánhoz és elkezdtünk szolidan karácsonyozni, ami jól is ment kb fél óráig, de aztán 1 kis hordóban érlelt párlat után nekiláttunk vadul tombolni, vagyis hivatalosan is megnyitottuk a rendhagyó karácsonyi túránkat.
Hajnali 2 táján csatlakozott hozzánk a HAESF még néhány csillaga, Virág Kaliforniából, Nándi Bostonból, és Anita és Péter Washingtonból, így immár 9en fogyasztottuk el karácsonyi vacsoránkat. A nagy újraegyesülésre való koccintás és egymásra borulás után ledőltünk 1 pár órára, hogy aztán reggel 1 hatalmas reggeli és nagyüzemi szendvicsgyártás után nekivágjunk Texasnak vahahahhhaaaaa. Elmentünk Corpus Christibe az óceánhoz, megnéztünk 1 csúcsszuper anyahajót majd elmentünk Padre Islandre a partra fürdeni és naplementét nézni. Imádtam. 1 mókás autókázgatás után a Mókusőrssel estére megérkeztünk San Antonióba, a Motel6 nevű bázisunkra. San Antonio texasi városka jóval nagyobb, mint hittem, (és Texas is jóval nagyobb, mint hittem, sőt az USA is jóval nagyobb, mint azt valaha el tudtam volna képzelni), de mivel közel volt a városközpont, és ha már arra jártunk, gondoltuk bemegyünk körbenézni.:) Sétáltunk a városban lévő kis csatornácskák mentén (Amsterdam vagy inkább Velence hangulatú), majd a séta után kikötöttünk 1 Dick's Last Resort árulkodó nevű étteremben-kocsmában-bárban, ahol is meglepő módon Dick a pöcsfej volt a pincérünk.Egy szőke, 50es, testes fazon, aki amikor megkértük, hogy csináljon rólunk képet, lekattintotta magát, amint erotikusan nyaldossa a szája szélét és masszírozza a mellbimbóját. Szép látvány volt, de szerencsére minket is lefotózott grátiszba. (töltöttem fel róla képet, csak le kellett szednem, mert letiltott volna miatta a blogmester, annyira lehengerlő az a kép. bocs. fb egyszer, majd....) A hely szelleméhez híven spermasapkákat kaptunk a fejünkre érdekes kicsengésű feliratokkal. Közben szólt az élőzene és a pohárkoccanás:)
Másnap reggel felfedeztük San Antóniót nappali fényben is, sétáltunk a folyóparton és megnéztük a város büszkeségét, az Alamot, majd kora délután újra kocsiba pattantunk, hogy feldúljuk Austint, Texas fővárosát.Ez elég jól sikerült, nem tagadhatom. Bevettük a hostelünket (1 kis tó partján fekvő igazi hangulatos tömegszállás , 9en aludtunk 1 szobában), nekiálltunk a teraszon sörözni (konszolidált hostel lévén az épületben nem tehettük) és countryra bulizni a hideg ellen. (sajnos a sok nyári pólómnak nem vettem túl sok hasznát,bőven elfért rajtam az összes hosszú ujjú felsőm, kardigánom és pulcsim is EGYSZERRE, mert az időjós úgy egy 10 fokot tévedett.Szerencsére kesztyű és sál volt nálam, és elég hasznosnak bizonyultak:))
1 nagy pizzavacsora után bebuszoztunk a 6-ik utcába, ami tele volt pubokkal, élőzenés bárokkal és szórakozóhelyekkel, és mind csak ránk vártak.( a buszút nagyon vicces volt, meg a texasiak is viccesek. a buszsofőrtől érdeklődtünk taxi telefonszám iránt, mert mondta, hogy nincs éjszakai, és 9en nem sikerült 1 telszámot megjegyeznünk, pedig a pasi vagy 5ször elmondta. Olyan érdekesen beszélt, hogy 1 szót sem értettünk, abból amit mondott.)
A rajzfilmfigurára hasonlító szenzációsrecepciós a hostelben az indulás előtt aggódva közölte, hogy karácsony vasárnapja lévén ne számítsunk túl nagy party hangulatra, lassú unalmas ilyenkor az este a bárokban. Muhhhahahhhhaaaaa. Mondta mindezt 9 tombolni akaró félőrült magyarnak. Az estét nem nevezném lassúnak és unalmasnak, 5-6 bárban fordultunk meg , rengetegszer koccintottunk és megszámlálhatatlan élménnyel lettünk gazdagabbak:) Az estét végül a Sakáltanya nevű (igen igen, a Coyote Ugly) bárban zártuk a pultontáncolva.Hát a kezdeti NY-i szolid karaoke után Texasban vadabb vizekre eveztünk és tényleg a bárpulton kötöttünk ki. Egyből kezdett megtelni az addig majdnemüres bár és vad tombolás következett. Addig tomboltunk, míg a biztonsági őr udvariasan megkért, hogy hagyjuk el a helyet, mielőtt kevésbé udvariasan kellene fellépnie. Hát kitettek minket na, van ilyen.
Másnap megnéztük Austint, ez alkalommal nem csak a 6-ik utcát; elmentünk a Kapitoleumba, sétálgattunk, beültünk 1 Starbucksba 1 kávéra és egy templomba gyónni, majd ismét lóra pattanva (Honda és Ford) elindultunk Houstonba. Az estét a szálláson töltöttük meghitten viszkikólázva (most már télleg nekiállok méregteleníteni), gyilkososozva és ektivitizve. Legendás volt:)
Másnap megnéztük a houstoni űrközpontot és időközben kezdett megfogyatkozni kis társaságunk, mert Anita és Nándi hazaröppentek. Este kitakarítottuk az autót, amit István kért kölcsön a főnökétől és elég mókásra sikeredett a közös autóporszívózás és műszerfalfényezés. Ezután az este további részére nem emlékszem , mert 1 hatalmas adag lazannya után bealudtam, vagy inkább beájultam a fáradtságtól.
A következő reggel szakadó esőre ébredtünk, de szerencsénk volt mert 1 hatalmas bundáskenyeres reggeli után (köszi Misi) kocsival értünk jött Ági houstoni barátnője, Amanda, és vele végigkocsikáztuk a várost. Szó szerint végigkocsikáztuk, mert Houstonban semmihez nem kell kiszállni az autóból. Pénzt is simán fel lehet venni, csak le kell tekerni az ablakot a drájvszrúnál. És a városközpontban 1 egész földalatti város van elrejtve, boltokkal, fodrásszal, bárokkal, kajáldákkal. Mindez tényleg 1 földalatti alagútrendszerben. Engem 1 kicsit vlmi patkánytanyára emlékeztetett, de mindenesetre egyedi megoldás a nyári meleg és a téli esőzés ellen. No aztán kipróbáltuk az igazi texasi csirkeszárnyakat és a helyi sört 1 nagyontexasinak tűnő helyen, majd bevetettük magunkat 1 hatttalmas italboltba, de akkorába, hogy még magyar borokat is árulnak. Igaz vlmi Katica nevű, általam sosem hallott turpisságot, de akkkor is. (na jó jó jó, persze a Tokaji is ott pislogott Katica mellett). Istvánnak beszereztünk vlmi viszkikülönlegességet hálánk jeléül a szállásért, illetve mert kiittuk a készletét.:)
Este a bepakolással piszmogtunk a szálláson, és meghitten fejretevős barkóbáztunk, immár 5en, István, Misi, Ági, Vera és szerény személyem, mert Virág és Péter napközben hazarepültek. Aztán elbúcsúztunk szenzációs hostunktól, Istvántól, és lélekben búcsút vettünk Texastól is, ami valóban 1 külön ország, ahol minden nagyobb (everything is BIGGER in Texas) és ahol nem hívják a 911-et, inkább rögtön lelőnek (We don'tt dial 911). Pár óra szundítás után hajnali kelés következett, mert másnap reggel 6kor illetve 6.30kor indultak a gépeink New Orleansba. Hát igen ez 1 vicces sztori, 4en 2 géppel vettük be New Orleanst, ami egyébként csak a Big Easy becenévre hallgat, és valóban elég easy ott a hangulat:) Na szóval az történt, hogy a jegyfoglalás nagy izgalmában Ági a 6.30as járat helyett valahogy a 6 órásra foglalt helyet magának, és Misi, aki csak pár nappal később foglalt, jófejül szolidaritott vele, és bevállalta, hogy repül vele 6kor. Hát igen, korábban még az utazástervezésnél annyit poénkodtam vele, hogy majd én csinálom mindenkinek a foglalását és véletlenül mindenkit elküldök más-más helyre, hogy majdnem bejött.:) Mondjuk nekem 1 szavam sem lehet a félrefoglalásról, hiszen én a bostoni buszra 12 órával korábbi időpontra foglaltam jegyet, szóval ez a fél óra fel sem tűnt:) Nahh hát sztem 3-3.15kor keltünk, 4re taxiba vágtuk magunkat és irány a reptér, hogy kis túránkat immáron 4en (a kemény mag) New Orleansban folytathassuk.
Hahhh és innentől kezdve teljes Big Easy rajongó lettem. Már a reptéren éreztem, hogy ez szerelem lesz első látásra, mert már ott lehet érezni, hogy ez a város különleges, fülledt, lenyűgöző hangulatú, pálmafás és persze zenés mert itt tényleg minden a jazzről szól. Minden sarkon fekete kiskölykök trombitálják a When the saints go marchin' in-t http://www.youtube.com/watch?v=hZNYMwgHIAg&feature=related
amit elég hamar a new orleansi himnuszunkká fogadtunk. A város hangulata fergeteges, laza és hihetetlenül izgalmas. A reptérről a szállásra taxival jutottunk el, és már az út során éreztem, hogy ez végzetes lesz, beleszerettem a kúriákba, a pálmafás sétányokba, a villamosba, az utcákba és mindenbe komplettül. És ekkor még bele sem szagoltam a levegőjébe, rá sem tettem a lábam a földjére, és nem éreztem a szíve lüktetését. Mindez az érzés az autóban csapott le, és alig vártam a folytatást. Nahh mikor aztán kiszálltunk a garden discrictben lévő hostelünknél, és megpillantottam a kerteket, a házakat, a régi autót az udvarban
azonnal megbizonyosodtam róla, hogy elkapott a hely szelleme és végleg magával ragadott. Lepakoltunk a szobában, összedugtuk a fejünket, hogy miket vegyünk célba első körben, és a verőfényes napsütésben bevillamosoztunk a vágy villamosán a központba, hogy átadjuk magunkat a Big Easynek. Miután leszálltunk a villamosról és körbenéztem, villámcsapásként sújtott belém az érzés, hogy nagyon tudnék ott élni. Nagyon de nagyon de nagyon. 3 hónap után először éreztem magam otthon valahol, és hihetetlen élmény volt. Egyrészt az otthon érzése, másrészt az az érzés, amikor tudod, hogy már jártál itt, valamikor nagyon nagyon régen....talán más korban, más testben de ugyanezzel a lélekkel, ami megőrzött 1 emlékdarabot. Nahh hát ez csapott fejbe a villamosról leszállva a járdaszegélyen:) És innentől kezdve felhőtlen öröm és boldogság. Elmorzsoltam pár mantrát, hogy NYban tartós legyen a hóvihar, ami miatt lezárták a reptereket, és tartson el mondjuk úgy jövő őszig, és akkor Amicis kénytelen lenne nekem ott helyben New Orleansban gyakorlati helyet találni, vagy legalább pár napig-hétig, hogy meghosszabbíthassam a szabadságomat, persze csak a hó miatti kényszerszabadság, de végül ezek az álmok nem váltak valóra. Brűűűűűű.
No aztán sétálgattunk a pálmafás utcákon, és 1 gyors reggeli után végül 1 kaszinóban kötöttünk ki, csak beugrottunk körbenézni, meg én elhatároztam, hogy gyorsan megduplázom az ösztöndíjamat, ha már ott vagyunk és körbenézünk:) Szerencsére akkor még Amicis nem utalta a következő havit, így nem fenyegetett a teljes eladósodás veszélye a nagy duplázás közepette. A nagy játékszenvedély vége az lett, hogy Misivel leültünk 1 géphez, ami minimum 5 dolláros címlettel működik elvileg, de mi kisütöttük, hogy tuti mükszik az 1 dollárossal is. Persze tévedtünk, és az 1 dollárocskát nem a bankjegyben adta ki, hanem csekkben, szóval oda kellett mennünk a kasszához, hogy büszkén átvehessem az 1 dolláros nyereményemet.:) Vicces volt.
Aztán hajókáztunk a Mississippin, helyi specialitásokat ebédeltünk miközben szólt az élő jazz, sétáltunk a francia negyedben, a folyóparton, elmentünk 1 híres piacra, parkba, jazztől harsogó terekre, és Amszterdamra emlékeztető vidám utcákba. A leghíresebb utcája a Bourbon street (üldöz a viszki, nem tehetek róla), ahol mindenki az utcán szippantja a koktálját,( a legismertebb a Hurricane, Katrina után szabadon, de én imádom ezt a humort:)) és az utcán partyzik. Az egész utca bárokból, klubbokból és sztriptíz bárokból áll, szóval igazán Amszterdamban éreztem magam:) Maggaaa a fertőőőőőőőő muhhhaha. Szuper volt, na,otthon, édes otthon.:)
Este hazaugrottunk 1-2 órára ledőlni, mert a hajnali keléstől és az egész napos városnézéstől kezdtünk 1 vert hadseregre hasonlítani, és buliképes állapotba akartuk hozni magunkat az előszilveszterre, mert hogy december 30-át írtunk aznap. A kis pihenő közben Ági rájött, hogy neki most annyira nem tombol a bugi a lábában, és folytatná a kis pihenőt másnap reggelig, így hármunknak, Verának, Misinek és nekem kellett megbirkózni a bourbonnel és a bourbon streettel:) Mi derekasan álltuk a próbát, és néhány koccintás után taxiba pattantunk ( az indiai taxis, miután feledhetetlen emléket okoztunk neki a sok hülyeséggel, amit összehordzunk neki az úton, meg is adta a számát), és a nekivágtunk a bourbon streetnek. Először betértünk 1 sztriptízbárba, amit mi Verával nagyon élveztünk, annyira, hogy még akkor is ottmaradtunk, mikor Misi már tovább állt, és vissza kellett jönnie értünk, hogy kirángasson:) Tényleg izgi volt és tanulságos, nem vitás.
Eztán 3 bárba szabadultunk be, de lehet, hogy volt az 4 is, így utólag kicsit összefolynak már az emlékek, mindenesetre elég nagyot tomboltunk, arra tisztán emlékszem.
Másnap, dec 31-én Ági frissen, üdén, energikusan és tettre készen ébredt, mi hárman meg agyonverve és kifacsarva. Szerencsére Ági komplett programtervvel állt elő mikorra mi felébredtünk, így esélyünk sem volt a napot a szálláson pihegve és regenerálódva vesztegetnünk. Ami tök jó, hiszen azért voltunk ott, hogy várost nézzünk, aludni bárhol lehet. Na így aztán besétáltunk a városba, rengeteget, rengeteget, rengeteget sétáltunk, gyönyörű volt, hangulatos, izgalmas és lehengerlő. Misivel mi kevésbé bírtuk a túrát, így volt, hogy igazi csöves módjára ledőltünk az út melletti fűfelületre 1et szunyni amíg Vera és Ági megnézett valamit, csak hogy újra készen álljunk a további barangolásra. Újabb hosszas folyóparton és parkokban sétálgatás és gyönyörködés után végül Vera is kidőlt velünk az útszélen, és a híres temetőt már csak Ági tudta megnézni, bennünk már nem volt erő moccanni sem. Szóval megint hazatértünk hangulatos kis szobácskánkba megpihenni a szilveszteri őrület előtt.:)
1-2 órás pihenő után Ági felrázta bennünk a lelket, és indiai taxis barátunkkal ismét nekivágtunk a bourbon street bárjainak.Illetve előtte még betértünk 1 helyi börgerre és a híres hurrikánra 1 étterembe, csak hogy legyen energiánk az éjszakára. Minden bár, szórakozóhely és az utca is teli volt az óévet búcsúztató tömeggel, és nehezen lehetett mozdulni a hömpölygő embertömegben. Szerencsére találtunk 1 jó kis élőzenés bárt, ahol még volt számunkra 1 kis hely, így ott köszöntöttük az újévet vidám koccintással. A szilveszteri mulatás hozzánk képest elég szolidra sikerült, merthogy másnap, 1-jén, hajnali 4 körüli kelés volt beütemezve, hiszen reggel korai géppel tértünk vissza NY-ba és Bostonba, de szerintem senki sem bánta, hiszen az elmúlt 8 nap minden perce 1 hatalmas buli volt mindannyiunk számára. Annyira, hogy azóta nekiálltunk tervezni a következő közös utakat, és mindannyian repesve várjuk a tavaszi HAESF-es fieldtripet. Wuhhhuuuu!!!
Másnap megnéztük Austint, ez alkalommal nem csak a 6-ik utcát; elmentünk a Kapitoleumba, sétálgattunk, beültünk 1 Starbucksba 1 kávéra és egy templomba gyónni, majd ismét lóra pattanva (Honda és Ford) elindultunk Houstonba. Az estét a szálláson töltöttük meghitten viszkikólázva (most már télleg nekiállok méregteleníteni), gyilkososozva és ektivitizve. Legendás volt:)
Másnap megnéztük a houstoni űrközpontot és időközben kezdett megfogyatkozni kis társaságunk, mert Anita és Nándi hazaröppentek. Este kitakarítottuk az autót, amit István kért kölcsön a főnökétől és elég mókásra sikeredett a közös autóporszívózás és műszerfalfényezés. Ezután az este további részére nem emlékszem , mert 1 hatalmas adag lazannya után bealudtam, vagy inkább beájultam a fáradtságtól.
A következő reggel szakadó esőre ébredtünk, de szerencsénk volt mert 1 hatalmas bundáskenyeres reggeli után (köszi Misi) kocsival értünk jött Ági houstoni barátnője, Amanda, és vele végigkocsikáztuk a várost. Szó szerint végigkocsikáztuk, mert Houstonban semmihez nem kell kiszállni az autóból. Pénzt is simán fel lehet venni, csak le kell tekerni az ablakot a drájvszrúnál. És a városközpontban 1 egész földalatti város van elrejtve, boltokkal, fodrásszal, bárokkal, kajáldákkal. Mindez tényleg 1 földalatti alagútrendszerben. Engem 1 kicsit vlmi patkánytanyára emlékeztetett, de mindenesetre egyedi megoldás a nyári meleg és a téli esőzés ellen. No aztán kipróbáltuk az igazi texasi csirkeszárnyakat és a helyi sört 1 nagyontexasinak tűnő helyen, majd bevetettük magunkat 1 hatttalmas italboltba, de akkorába, hogy még magyar borokat is árulnak. Igaz vlmi Katica nevű, általam sosem hallott turpisságot, de akkkor is. (na jó jó jó, persze a Tokaji is ott pislogott Katica mellett). Istvánnak beszereztünk vlmi viszkikülönlegességet hálánk jeléül a szállásért, illetve mert kiittuk a készletét.:)
Este a bepakolással piszmogtunk a szálláson, és meghitten fejretevős barkóbáztunk, immár 5en, István, Misi, Ági, Vera és szerény személyem, mert Virág és Péter napközben hazarepültek. Aztán elbúcsúztunk szenzációs hostunktól, Istvántól, és lélekben búcsút vettünk Texastól is, ami valóban 1 külön ország, ahol minden nagyobb (everything is BIGGER in Texas) és ahol nem hívják a 911-et, inkább rögtön lelőnek (We don'tt dial 911). Pár óra szundítás után hajnali kelés következett, mert másnap reggel 6kor illetve 6.30kor indultak a gépeink New Orleansba. Hát igen ez 1 vicces sztori, 4en 2 géppel vettük be New Orleanst, ami egyébként csak a Big Easy becenévre hallgat, és valóban elég easy ott a hangulat:) Na szóval az történt, hogy a jegyfoglalás nagy izgalmában Ági a 6.30as járat helyett valahogy a 6 órásra foglalt helyet magának, és Misi, aki csak pár nappal később foglalt, jófejül szolidaritott vele, és bevállalta, hogy repül vele 6kor. Hát igen, korábban még az utazástervezésnél annyit poénkodtam vele, hogy majd én csinálom mindenkinek a foglalását és véletlenül mindenkit elküldök más-más helyre, hogy majdnem bejött.:) Mondjuk nekem 1 szavam sem lehet a félrefoglalásról, hiszen én a bostoni buszra 12 órával korábbi időpontra foglaltam jegyet, szóval ez a fél óra fel sem tűnt:) Nahh hát sztem 3-3.15kor keltünk, 4re taxiba vágtuk magunkat és irány a reptér, hogy kis túránkat immáron 4en (a kemény mag) New Orleansban folytathassuk.
Hahhh és innentől kezdve teljes Big Easy rajongó lettem. Már a reptéren éreztem, hogy ez szerelem lesz első látásra, mert már ott lehet érezni, hogy ez a város különleges, fülledt, lenyűgöző hangulatú, pálmafás és persze zenés mert itt tényleg minden a jazzről szól. Minden sarkon fekete kiskölykök trombitálják a When the saints go marchin' in-t http://www.youtube.com/watch?v=hZNYMwgHIAg&feature=related
amit elég hamar a new orleansi himnuszunkká fogadtunk. A város hangulata fergeteges, laza és hihetetlenül izgalmas. A reptérről a szállásra taxival jutottunk el, és már az út során éreztem, hogy ez végzetes lesz, beleszerettem a kúriákba, a pálmafás sétányokba, a villamosba, az utcákba és mindenbe komplettül. És ekkor még bele sem szagoltam a levegőjébe, rá sem tettem a lábam a földjére, és nem éreztem a szíve lüktetését. Mindez az érzés az autóban csapott le, és alig vártam a folytatást. Nahh mikor aztán kiszálltunk a garden discrictben lévő hostelünknél, és megpillantottam a kerteket, a házakat, a régi autót az udvarban
azonnal megbizonyosodtam róla, hogy elkapott a hely szelleme és végleg magával ragadott. Lepakoltunk a szobában, összedugtuk a fejünket, hogy miket vegyünk célba első körben, és a verőfényes napsütésben bevillamosoztunk a vágy villamosán a központba, hogy átadjuk magunkat a Big Easynek. Miután leszálltunk a villamosról és körbenéztem, villámcsapásként sújtott belém az érzés, hogy nagyon tudnék ott élni. Nagyon de nagyon de nagyon. 3 hónap után először éreztem magam otthon valahol, és hihetetlen élmény volt. Egyrészt az otthon érzése, másrészt az az érzés, amikor tudod, hogy már jártál itt, valamikor nagyon nagyon régen....talán más korban, más testben de ugyanezzel a lélekkel, ami megőrzött 1 emlékdarabot. Nahh hát ez csapott fejbe a villamosról leszállva a járdaszegélyen:) És innentől kezdve felhőtlen öröm és boldogság. Elmorzsoltam pár mantrát, hogy NYban tartós legyen a hóvihar, ami miatt lezárták a reptereket, és tartson el mondjuk úgy jövő őszig, és akkor Amicis kénytelen lenne nekem ott helyben New Orleansban gyakorlati helyet találni, vagy legalább pár napig-hétig, hogy meghosszabbíthassam a szabadságomat, persze csak a hó miatti kényszerszabadság, de végül ezek az álmok nem váltak valóra. Brűűűűűű.
No aztán sétálgattunk a pálmafás utcákon, és 1 gyors reggeli után végül 1 kaszinóban kötöttünk ki, csak beugrottunk körbenézni, meg én elhatároztam, hogy gyorsan megduplázom az ösztöndíjamat, ha már ott vagyunk és körbenézünk:) Szerencsére akkor még Amicis nem utalta a következő havit, így nem fenyegetett a teljes eladósodás veszélye a nagy duplázás közepette. A nagy játékszenvedély vége az lett, hogy Misivel leültünk 1 géphez, ami minimum 5 dolláros címlettel működik elvileg, de mi kisütöttük, hogy tuti mükszik az 1 dollárossal is. Persze tévedtünk, és az 1 dollárocskát nem a bankjegyben adta ki, hanem csekkben, szóval oda kellett mennünk a kasszához, hogy büszkén átvehessem az 1 dolláros nyereményemet.:) Vicces volt.
Aztán hajókáztunk a Mississippin, helyi specialitásokat ebédeltünk miközben szólt az élő jazz, sétáltunk a francia negyedben, a folyóparton, elmentünk 1 híres piacra, parkba, jazztől harsogó terekre, és Amszterdamra emlékeztető vidám utcákba. A leghíresebb utcája a Bourbon street (üldöz a viszki, nem tehetek róla), ahol mindenki az utcán szippantja a koktálját,( a legismertebb a Hurricane, Katrina után szabadon, de én imádom ezt a humort:)) és az utcán partyzik. Az egész utca bárokból, klubbokból és sztriptíz bárokból áll, szóval igazán Amszterdamban éreztem magam:) Maggaaa a fertőőőőőőőő muhhhaha. Szuper volt, na,otthon, édes otthon.:)
Este hazaugrottunk 1-2 órára ledőlni, mert a hajnali keléstől és az egész napos városnézéstől kezdtünk 1 vert hadseregre hasonlítani, és buliképes állapotba akartuk hozni magunkat az előszilveszterre, mert hogy december 30-át írtunk aznap. A kis pihenő közben Ági rájött, hogy neki most annyira nem tombol a bugi a lábában, és folytatná a kis pihenőt másnap reggelig, így hármunknak, Verának, Misinek és nekem kellett megbirkózni a bourbonnel és a bourbon streettel:) Mi derekasan álltuk a próbát, és néhány koccintás után taxiba pattantunk ( az indiai taxis, miután feledhetetlen emléket okoztunk neki a sok hülyeséggel, amit összehordzunk neki az úton, meg is adta a számát), és a nekivágtunk a bourbon streetnek. Először betértünk 1 sztriptízbárba, amit mi Verával nagyon élveztünk, annyira, hogy még akkor is ottmaradtunk, mikor Misi már tovább állt, és vissza kellett jönnie értünk, hogy kirángasson:) Tényleg izgi volt és tanulságos, nem vitás.
Eztán 3 bárba szabadultunk be, de lehet, hogy volt az 4 is, így utólag kicsit összefolynak már az emlékek, mindenesetre elég nagyot tomboltunk, arra tisztán emlékszem.
Másnap, dec 31-én Ági frissen, üdén, energikusan és tettre készen ébredt, mi hárman meg agyonverve és kifacsarva. Szerencsére Ági komplett programtervvel állt elő mikorra mi felébredtünk, így esélyünk sem volt a napot a szálláson pihegve és regenerálódva vesztegetnünk. Ami tök jó, hiszen azért voltunk ott, hogy várost nézzünk, aludni bárhol lehet. Na így aztán besétáltunk a városba, rengeteget, rengeteget, rengeteget sétáltunk, gyönyörű volt, hangulatos, izgalmas és lehengerlő. Misivel mi kevésbé bírtuk a túrát, így volt, hogy igazi csöves módjára ledőltünk az út melletti fűfelületre 1et szunyni amíg Vera és Ági megnézett valamit, csak hogy újra készen álljunk a további barangolásra. Újabb hosszas folyóparton és parkokban sétálgatás és gyönyörködés után végül Vera is kidőlt velünk az útszélen, és a híres temetőt már csak Ági tudta megnézni, bennünk már nem volt erő moccanni sem. Szóval megint hazatértünk hangulatos kis szobácskánkba megpihenni a szilveszteri őrület előtt.:)
1-2 órás pihenő után Ági felrázta bennünk a lelket, és indiai taxis barátunkkal ismét nekivágtunk a bourbon street bárjainak.Illetve előtte még betértünk 1 helyi börgerre és a híres hurrikánra 1 étterembe, csak hogy legyen energiánk az éjszakára. Minden bár, szórakozóhely és az utca is teli volt az óévet búcsúztató tömeggel, és nehezen lehetett mozdulni a hömpölygő embertömegben. Szerencsére találtunk 1 jó kis élőzenés bárt, ahol még volt számunkra 1 kis hely, így ott köszöntöttük az újévet vidám koccintással. A szilveszteri mulatás hozzánk képest elég szolidra sikerült, merthogy másnap, 1-jén, hajnali 4 körüli kelés volt beütemezve, hiszen reggel korai géppel tértünk vissza NY-ba és Bostonba, de szerintem senki sem bánta, hiszen az elmúlt 8 nap minden perce 1 hatalmas buli volt mindannyiunk számára. Annyira, hogy azóta nekiálltunk tervezni a következő közös utakat, és mindannyian repesve várjuk a tavaszi HAESF-es fieldtripet. Wuhhhuuuu!!!
Vad tomboló cicám! örülök h jó élményeid vannak. Jókat röhögök, Édesen fogalmazoli. Szeretlek!
VálaszTörlés