2010. október 18., hétfő
Kedves naplóm:)
Nahhh, hát nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert ezer éve nem írtam.
Csütörtökön Núriával és 2 spanyol haverjával megnéztük a Csikkágót a brodvéjn, igenigenigen, szupppeeer volt, imádtam.Nú a legédesebb lakótársam, annyira kis aranyos, hogy az elmondhatatlan.
Pénteken 2 hét nappaliban csövelés után végre beköltöztem a saját szobámba, a lakás legjobb szobájába. Hoppááá hopppááááá! El sem hiszitek, de mielőtt bevetettem volna magamat az új kuckómba, kisuvickoltam az egészet. Tényleg az egészet. Fogtam a Fantasticomat, és még az ajtófélfákat és a kilincseket is lefertőtlenítettem, az asztalról, az éjjeliszekrénykéről, a padlóról és az ablakkeretekről nem is beszélve. Ne aggódjon senki, teljesen jól vagyok, és igen, ilyet is tudok, csak nem szeretek büszkélkedni otthon ezzel a képességemmel.De itt fogyóban van a C vitaminom, így muszáj takarítanom:)
Szombaton vettem ágyneműhuzat szettet, rózsaszínt, hogy kompenzáljam a sötét kék függönyt és sötétkék ülőpárnát, úgyhogy most egész érdekes a szobám....érdekes, asszem ez a legjobb szó rá.
Aztán szombaton elmentünk a bronxi botanikus kertbe. Ági összejött 1 kis fekával (little monkeynak=limo hívjuk, azt hiszem ez nem szorul különös magyarázatra) még a múlt szombati buliban. Ő hozott minket haza kocsival (meggyőztem Ágit, hogy menjünk vele, mert megbízható. na jó, nem volt kedvem metrózni, és télleg megbízható, és jót aludhattam a hátsó ülésén lévő szennyesén. A ház előtt szerencsére Ági felébresztett és kiszedett a kocsiból, így nem kellett 1 autóban éjszakáznom Bronxban, mert hogy ott lakik. Azóta nagyon hálás nekem a srác Ági miatt, és tényleg jó fej.) Na szóval, szombaton elvitt minket (Ágit, Verát, Núriát és engem) a bronxi botanikus kertbe. huhhhh annyira szép volt, főleg a rózsakert. Tök jó volt a természetben lenni, és a kocsiúton döbbentem rá, hogy tejóég, mekkora is nyújork. Hát nem kicsi, na.
Este meg főztünk itthon, Núval és Ágival, és naggyon naggyon fincsi lett. Aztán meg elmentünk bulizni, Nú, Vera, és 2 ausztrál csajszi, aki most itt lakik Nicky szobájában 2 hetet. Queensben voltunk, 1 Central nevű helyen. Wahhh, Queens(NY egyik "kerülete") is hihetetlen élmény volt, mint 1 kis falu. Biztos tökjó lehet ott lakni, olcsóbb, csendes, barátságos.... és annyira örülök h nem ott lakom, hanem Manhettenben, vééégre egyszer nem a város szélén. akkora lusta majom lettem, hogy többé nem vagyok hajlandó kitenni a lábamat Manhattenből ha buliról van szó:)
vasárnap Núval elmentünk megnézni az ENSZ épületét. előtte ebédeltünk. húúúú na az a kőrnyék igazi NY, az a NY amit a filmekben látunk. igen, nem csak legenda, valóban létezik, csak én ugye nem ott székelek.
az ebéd szuper volt, és persze mikor odaértünk az ENSZ-hez, már be volt zárva....nannááá. amúgy a legrandább épület a környéken, csak kötelességből fényképeztük le.
aaaaztán, elmentünk templomba. 1 keresztény/keresztyén foggalmam sincs hogy mi ez magyarul templom volt, de igazából olyan volt mint 1 koncert. vagyis konkrétan a "mise" elején 1 rockzenekar játszott a színpadon, mármint tényleg a színpadon. nagyon jó számokat toltak, a szövegük valóban vallásos volt, de hát magát a környezetet nem mondanám olyan szent és meghitt közegnek. az emberek énekeltek, csápoltak.....én én én én meg fényképeztem és videóztam közben. és persze alig tértem magamhoz. amúgy mindennek ellenére, hihetetlen közösségi élményt nyújtott az embereknek, és tényleg vallásos átéléssel énekeltek. aztán megjelent a pap a színpadon és lenyomott egy one man showt(stand up comedyt). nagyon vicces volt tényleg, a közönség meg lelkesen és hangosan ámenezett közben. azóta is sokkos állapotban vagyok:) azt hiszem amúgy a katolikus, református és evangélikus egyházaknak elég szar a marketingjük ehhez képest.
jajjjj jut eszembe, a sárga. pénteken, aznap amikor beköltöztem a szobámba a sárga egyszer csak beugrott a szobámba, amíg én a konyhában voltam, és letépte a tükrömet az ajtóról. aszonta megvette a Guitől, aki amúgy 2 hete költözött ki onnan, úgyhogy átvitte magához. nyilván nem vette meg, mert pár nappal korábban mondta Núriának, h szereznie kellene 1 tükröt. szóval letépte mint 1 barbár, így most elég randa a szobaajtóm. amúgy 8 dollár 1 olyan tükör, és vettem volna neki egyet, ha szól, de ehelyett inkább összebarmolta az ajtómat. brűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű. az a baj, h sajnos az emberekkel kapcsolatos első megérzéseim mindig bejönnek. még otthon láttam őt fészbúkon, és nem rajongtam annyira értem. volt vlmi fura a fejében. ez a fura dolog azóta is meg van benne. nem lesz a legjobb barátnőm, az tuti.
szóval, szerzek 1 tükröt. jahh és holnap megyek STOMP koncertre, igen-igen, arra a stompra:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
meg szeretném nézni a sárgát! :) kitkeressek?
VálaszTörlésol vannak a képek? nem látom a linket...
VálaszTörlés:))
byebye, kókusz
Stomp...naon állat lehetett, majd mesélj.
VálaszTörlésHol vannak a képek és videók a miséről? Én is látni szeretném őket.
Amúgy attól még, h nem a megszokott a templom abszolút lehet Isten közeli. Sztem ha az emberek ott felszabadultak, szabadok, boldogok, akkor megtalálták Istent a templomba. Nem a külcsín a lényeg, de ezt úgyis tudod. Követendő példa, "marketing".
Jó szívvel ajánlom: A Central Perk kávézót keresd meg, ahol a Jóbarátok játszódik. Biztos létezik vhol a CP környékén.
puszillak